Még 2020 decemberében állapodtak meg a tagállamok arról, hogy alkalmazzák a jogállamisági mechanizmust az Európai Unióban azon kormányokkal szemben, amelyeknél az EU pénzügyi érdekei veszélybe kerülnek, mert sérülnek a demokratikus normák. Amennyiben ez megtörténik, az Európai Tanács - amely a tagállamokat tömöríti - leállíthatják az uniós támogatások folyósítását. A javaslatot a magyar és a lengyel kormányok már a legelején támadták és ellenézték, de végül az akkori német kancellár, Angela Merkel megegyezett velük. Ennek része volt az az alku, hogy az Európai Bíróságnál megtámadhatják a szabályozást, az ítéletig pedig nem alkalmazzák az.

Az EU Bíróság viszont február 16-án meghozza az ítéletet ügyben, ami a decemberi főtanácsnoki vélemény alapján alaptalannak tartja majd a Morawiecki- és Orbán-kormányok kifogásait. Korábban már a magyar miniszterelnök is azt mondta, arra számít, hogy a pert elveszíti Magyarország.

Az Eurológus pedig úgy értesült, hogy a jövő szerdai ítélethirdetése után már az Európai Parlament plenáris ülésének napirendjére tűzik a jogállamisági mechanizmus ügyét. A lapnak Ujhelyi István szocialista EP-képviselő is megerősítette az állítást.

A végső döntést a napirendre vételről egy-két napon belül meghozzák, de jelentős vita nem várható, mert a parlamenti pártok többsége támogatja a javaslatot. Várhatóan az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is ott lesz a téma tárgyalásakor. Sőt, megegyezés született arról is, hogy az Európai Parlament a következő plenáris ülésen, tehát márciusban állásfoglalást is elfogad ezzel kapcsolatban.

Az EP kitartása és támogatása nem meglepő: 2021-ben még perre is mentek az Európai Bizottsággal, mert az nem alkalmazta a jogállamisági mechanizmust. A brüsszeli testület részben ezért is az Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki vezette kormányoknak egy közigazgatási levelet, amely a jogállamisági eljárás előszobájának tekinthető. Az eljárás tényleges megkezdésével - mint korábban már többször jelezték - meg akarják várni a bírósági ítéletet, ugyanis a tagállamok elvárása az, hogy az ebben megfogalmazottakat építsék be az eljárás menetét szabályozó kézikönyvbe.

A jogállamisági mechanizmus eredményeként az EU pénzügyi érdekeit veszélyeztető tagállamtól 6-8 hónap elteltével lehet megvonni a forrásokat.

 

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.