Tavaly az Európai Unió közútjain 18 844 ember vesztette életét, azaz 3900-zal, illetve 17 százalékkal kevesebben, mint 2019-ben - derül ki az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) jelentéséből. Hogy ez milyen nagy arányú visszaesés, az is mutatja, hogy 2018 és 2019 között mindössze 3 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma, de például 2013 és 2019 között is csak 6 százalékkal sikerült ezt mérsékelni. Az évtized egyébként jól indult: 2010 és 2013 között 18 százalékos volt a csökkenés.
Azt az ETSC PIN jelentése - amit itt lehet letölteni - is megállapítja, hogy ez a visszaesés nagyrészt a lezárásoknak köszönhető. Tavaly áprilisban, amikor a legtöbb európai országban lényegében leállt az élet, a halálos balesetek száma 40 százalékkal esett vissza éves bázison.
Kapcsolódó
2010-hez viszonyítva, a tavalyi adat 37 százalékos csökkenés, ami 10 847 emberéletet jelent. Ha az elmúlt 10 év halálozási adatait a 2010-es bázishoz viszonyítjuk, akkor kiderül, hogy 56 305-tel kevesebben haltak meg Európában a közlekedésbiztonsági törekvéseknek köszönhetően.
Ez azonban azt is jelenti, hogy csúfos kudarcot vallott az a célkitűzés, hogy 2020-ra a halálos balesetek számát a 2010-es felére csökkentsék. Ha nem lett volna pandémia, szinte biztos, hogy a 37 százalékot sem érték volna el. Egy uniós országnak, Görögországnak sikerült 54 százalékkal túlszárnyalnia ezt az értéket, illetve az unión kívüli Norvégiában tudtak még 55 százalékos mínuszt elérni.
Az uniós átlagot meghaladó csökkenést Portugáliában, Spanyolországban, Horvátországban, Belgiumban, Szlovéniában, Olaszországban, Litvániában, Bulgáriában, Dániában, Ausztriában és Magyarországon sikerült elérni. Hollandiában mindössze 5 százalékos volt a csökkenés.

Ha a koronavírusnál sikerült, akkor a közlekedésben miért nem?
Az elmúlt évtizedben mintegy 13 millió ember halt meg a világ útjain, ez többszöröse annak, mint ahány áldozatot a koronavírus szedett. Az elmúlt 1,5 évben kiderült, hogy a döntéshozók és az emberek is képesek cselekedni egy közös cél érdekében. Tudjuk ezt alkalmazni a közlekedésbiztonság javítása érdekében is? Teszi fel a kérdést Antonio Avenoso, az ETSC igazgatója.
Új célok, új remények
Bár a 2020-as célokat nem sikerült teljesíteni, az Európai Bizottság 2018-ban ismét azt tűzte ki, hogy 10 év alatt feleződjenek a halálos baleseti számok, vagyis 2030-ra, a 2020-as értékek legyenek 50 százalékkal alacsonyabbak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le