Senki nem ragaszkodik a 2,4 százalékos hiánycélhoz, ha a költségvetési csomaggal az ország növekszik, ez lehet 2,2 vagy 2,6 százalékos is, nem tizedes vesszők kérdése, mindent megteszünk, hogy a józan ész kerekedjen felül - nyilatkozta Matteo Salvini az Adnkronos olasz hírügynökségnek.
Az olasz miniszterelnök-helyettes hozzátette: a római kormány senkivel sem keresi a veszekedést, "csak azt kérjük, hogy azt tehessük, amit az olaszok kérnek tőlünk". Reméli, hogy Brüsszel semmilyen döntést nem hoz az előtt, hogy az olasz parlament elfogadja a költségvetést. Salvini hangsúlyozta, nem hajlandó lemondani vagy elhalasztani például a nyugdíjreformot, amelynek bevezetését a Liga már jövő év elején tervezi.
Kapcsolódó
Elemzők szerint a Liga kormánypárt vezetőjének szavai nyitásra utalnak, hiszen eddig az olasz kormány tagjai azt ismételték, hogy egy vesszőt sem hajlandóak változtatni a Brüsszelnek benyújtott költségvetési tervezeten. Az Európai Bizottság éppen a Róma által 2019-re kitűzött 2,4 százalékos hiánycélra mondott nemet túlzottdeficit-eljárást szorgalmazva Olaszországgal szemben.
Matteo Salvini kijelentései Giuseppe Conte olasz miniszterelnök és Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke szombat esti megbeszélését követték. A kétórás brüsszeli megbeszélésen jelen volt Valdis Dombrovskis az Európai Bizottság pénzügyi stabilitásért is felelős alelnöke, Pierre Moscovici pénzügyi biztos valamint Giovanni Tria olasz pénzügyminiszter is.
Jean-Claude Juncker olasz újságíróknak azt mondta, nem akarnak Olaszországgal háborúzni. "Szeretem Itáliát!" - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke. Sajtóértesülések szerint Juncker a hiánycél 0,3-0,4 tized százalékos csökkentését szorgalmazta Rómától, ami 6-7 milliárd eurónak felelne meg.
Giuseppe Conte beszámolója szerint eredményes volt a Junckerral való egyeztetés: elmagyaráztam, milyen reformokra készülünk - mondta az olasz miniszterelnök, akinek vasárnap Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel is lehetősége volt egyeztetni a soron kívüli EU-csúcson.
Giuseppe Conte bejelentette, hogy Rómában hétfő este újabb megbeszélést tart két helyettesével Luigi Di Maióval és Matteo Salvinivel, valamint Giovanni Triával.
Romano Prodi volt olasz miniszterelnök és az Európai Bizottság volt elnöke szerint Róma és Brüsszel korábban 2 százalékos hiánycélban egyezett meg, de amikor ezt a római kormány 2,4-re emelte, Brüsszel provokációként élte meg.
A kérdésben megszólalt Alekszisz Ciprász görög miniszterelnök is, aki azt üzente, hogy az olaszok azonnal engedjenek Brüsszelnek, mivel később sokkal rosszabb lesz.
A Corriere della Sera olasz napilapban megjelent felmérések szerint ha a költségvetési viták olasz kormányválsághoz vezetnének, jelenleg az olaszok 36,2 százaléka támogatja a Ligát, amely márciusban még 17,4-en állt. Az Öt Csillag Mozgalom 32,7 százalékról mostanra 27,7 százalékra süllyedt. Az olaszok szintén 36,2 százaléka viszont bizonytalan vagy nem szavazna egy pártra sem - írta az MTI.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem