Észak-Korea úgy szállított szenet Oroszországnak, Kínának, Dél-Koreának, Malajziának és Vietnamnak, hogy a szállítólevélen egy másik ország - például Oroszország vagy Kína - volt feltüntetve szállítóként. A jelentéstevők szerint Észak-Korea a tiltott polgári célú exportcikkek - szén, vas, ólomérc, textil, halászati termékek - mellett fegyvert is szállított, nevezetesen Szíriának és Mianmarnak - írta a hirado.hu az MTI híre alapján.
Az ENSZ BT 2006 óta számos büntetőintézkedéssel - köztük exporttilalommal - próbálja elérni, hogy Phenjan ne tudja finanszírozni nukleáris és rakétaprogramját, ne tudjon importálni kőolajat és olajipari termékeket. A jelentéstevők szerint azonban Észak-Korea a világkereskedelem különféle csatornáit kihasználva kijátssza a szankciókat.
Kapcsolódó
A szakértők vizsgálták Szíria és Mianmar együttműködését a ballisztikus rakéták fejlesztésénél és vegyifegyver-gyártásnál. Ezek alapján kiderült, hogy Észak-Korea is szállított Szíriának olyan termékeket, amelyek felhasználhatók az ilyen jellegű tevékenységek során. A talált bizonyítékok Szíriára nézve amiatt is terhelők, mert a damaszkuszi rezsimnek 2013 óta tilos vegyi fegyvert tárolnia és előállítania.
Fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben