Ennek értelmében kútba esett a három héttel ezelőtti terv is, miszerint az éttermek kerthelyiségei kinyithatnak március 27-én. Ennek oka egyrészt a napi új megbetegedések számának lineáris növekedése, másrészt a kórházak intenzív osztályainak fenyegető túlterheltsége - írja az MTI.
Az egyetlen tartomány, Vorarlberg, ahol a kedvező járványügyi mutatóknak köszönhetően már egy hete kinyithattak az éttermek, a kulturális és sportlétesítmények, modellrégióként szolgál Ausztria többi, jóval fertőzöttebb tartományának, és amennyiben nem romlik a helyzet, nem kell újabb szigorítástól tartania.
Ausztria többi tartományában, így a fővárosban is elmaradnak a további lazítások, tehát még az éttermek kerthelyiségei, teraszai sem nyithatnak ki. A három legkritikusabb, keleti tartomány - Alsó-Ausztria, Burgenland és Bécs - vezetőivel még erre a hétre újabb tárgyalásokat tűzött ki a kormány a további, esetlegesen szigorító intézkedések egyeztetése végett.
Kurz hangsúlyozta, hogy azoknál a településeknél, kerületeknél illetve körzeteknél, ahol a százezer főre vetített hétnapos megbetegedési átlag eléri a 400-at, rendkívüli intézkedésekre lesz szükség. Ilyen például a negatív koronavírusteszthez kötött lakhelyelhagyás vagy a járvány megfékezését célzó intézkedések betartásának még szigorúbb ellenőrzése. Ezen túlmenően döntő jelentőségű lesz a további enyhítések bevezetésének vonatkozásában a kórházak intenzív ágyainak leterheltsége - tette hozzá a kancellár.
"A következő hónapokban még együtt kell élnünk a vírussal, és nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy veszélybe sodorjuk a kórházaink működőképességét" - mondta a kormányfő. Ezért újfent felszólította a lakosságot, hogy éljenek az ingyenes tesztelési lehetőségek valamelyikével. A tesztkampány kiszélesítése nyomán már nemcsak az úgynevezett "tesztutcákban", hanem a patikákban és nagyon sok vállalatnál is végeznek ingyenes szűrést, melynek célja, hogy be tudják azonosítani a tünetmentes embereket, és ezáltal megszakítsák a fertőzési láncolatokat.
Az oltásokról szólva a kancellár elmondta, hogy áprilisban a 65 éven felüliek, májusban az 50 éven felüliek kerülnek sorra, és nyárig az oltható lakosság kétharmada, mintegy ötmillió ember kaphatja meg legalább az első vakcinát.
Ausztriában az elmúlt 24 órában 2412 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 516 565 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 1983, az intenzív kezelésre szorulók 437-en vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 15-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 9089-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 475 227.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához