A rekordalacsony munkanélküliség arra ösztönzi a cseh vállalatokat, hogy nyitott kapukkal várják a külföldi vendégmunkásokat és nyomást gyakoroljanak a kormányra az Európai Unión kívülről érkezők foglalkoztatásának megkönnyítésére - derül ki a Radio Praha cikkéből. Ennek hatására a munkaerő-állomány 13 százalékát adták a külföldiek 2019-ben, míg 2010-ben még csak hat százalk volt ez az arány. A cégek elvárásának engedve a kormány 2019 novemberében kétszeresére, 40 ezerre emelte az Ukrajnából foglalkoztatási érkezők kvótáját.
Ukrajna mellett hagyományosan Szlovákiából és Vietnámból érkeznek a legtöbben. Ugyanakkor az elmúlt években egyre több orosz, lengyel, bolgár és román vendégmunkás is csatlakozott hozzájuk. Jelenleg 646 ezer regisztrált külföldi munkavállaló él Csehországban, akik közül 290 ezernek van állandó és 275 ezernek ideiglenes tartózkodási engedélye. A többiek menekültkérelmet nyújtottak be az országban vagy már megkapták a menekült státuszt. Rajtuk kívül sok külföldi dolgozik a szürkegazdaságban.
Kapcsolódó
A legjobban a szlovákok keresnek, havonta átlag közel 39 ezer koronát (488 ezer forint) visznek haza, miközben a cseh havi átlagkereset 33,7 ezer korona (422 ezer forint). Ennek az van a hátterében, hogy a szlovákok jó része cseh egyetemen tanul, majd letelepedik az országban. Az ukránok, akik jelentős része az építőiparban kap munkát, átlagosan 27 ezer koronát (338 ezer forint) keresnek havonta. Szakértők szerint a cseh gazdaság várható lassulásával gyengülni fog a vendégmunkások iránti kereslet.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Mérföldkő a Wizz Airnél: megvette budapesti központját a légitársaság
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben