Mario Draghi beszédében hangsúlyozta, hogy az európai integráció ügyének előreviteléhez, a gazdasági növekedés támogatásához és a foglalkoztatás javításához a tagországoknak mindenekelőtt meg kell tanulniuk közösen kormányozni, szuverenitásukat közösen gyakorolni.
Hangsúlyozta, hogy Európa jövője az integráció fokozásában, nem a tagországok gazdaságai nemzeti jellegének erősítésében rejlik. Az integráció terén már elért eredmények feladása, a hitelességet megalapozó szabályoktól való eltávolodás önpusztító lenne minden tagország számára - mondta. Csakis az egységes és közös költségvetési szabályok becsben tartása révén teremthetik meg az euróövezeti országok azt a kölcsönös bizalmat, amely feltétele az integráció más területeken való megerősítésének - jelentette ki.
Mario Draghi szerint a közös költségvetési elvek gyakorlati alkalmazásában szerzett tapasztalatokat alkalmazni kell a strukturális reformok közös megvalósításában is, mivel ez az Európai Unió kohéziós erejének fokozását szolgálja.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat