A devizatartalékot kezelő State Administration of Foreign Exchange (SAFE) vasárnap azt közölte, hogy a devizatartalék 22,69 milliárd dollárral, 3087 milliárd dollárra esett az augusztusi szerényebb, 8,23 milliárd dolláros csökkenés után.
A Reuters által megkérdezett elemzők azzal számoltak, hogy augusztushoz képest a devizatartalék lényegesen kisebb mértékben, 5 milliárd dollárral zsugorodik szeptemberben.
Kapcsolódó
Szeptemberben már a hatodik egymást követő hónapban gyengült a jüan a dollárral szemben, ami azt jelzi, hogy a pekingi vezetés nem avatkozik be a jüan védelmében, élénkítve ezzel az exportot.
Kína devizatartaléka tavaly 129,5 milliárd dollárral nőtt a 2016 végi 3011 ezer milliárd dollárról.
A kínai központi bank ugyancsak vasárnap számolt be arról, hogy az ország aranytartalékának értéke az augusztus végi 71,288 milliárd dollárról 70,327 milliárd dollárra mérséklődött szeptember végére.
A kormány emellett ösztönözné a bankok pénzosztását, így csökkentette a kötelező banki tartalék mértékét.
A fotó forrása: Fred Dufour/AFP.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
