Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a WFP vezérigazgatójával, David Beasley-vel folytatott találkozója után arról számolt be, hogy több hónapos tárgyalássorozatot lezárva, aláírták a megegyezést, amelyet jövő héten benyújtanak az Országgyűlésnek ratifikációra.
Már tavasszal megkezdheti működését a központ, ahol nyolcvan ember fog dolgozni, a segélyszervezet globális tevékenységéhez kapcsolódó pénzügyi forgalom 70 százalékát Budapestről intézve.
A magyar állam állja a működési költségeket
A magyar állam, a központ kialakítása mellett 15 éven át állja a működési költségeket is, hogy ezt a pénzt a Világélelmezési Program a nehéz helyzetben lévő emberek ellátására költhesse.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy hazánkban már jelen van regionális vagy globális központtal több ENSZ-szervezet is:
- az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete,
- az ENSZ Gyermekalapja,
- az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága,
- az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala
- és az Egészségügyi Világszervezet,
- és ezek kiegészülnek a Világélelmezési Programmal.
Minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz az éhínség
Az extrém éhezéstől szenvedő emberek száma a korábbi 80 millióról 345 millióra emelkedett napjainkra az ukrajnai háború nyomán.
Oroszország és Ukrajna a legnagyobb élelmiszertermelők között van, kulcspozíciójuk van a világ élelmiszerellátásában, ezért minél tovább tart a háború, annál nagyobb nehézségekbe ütközik a termelés és az élelmiszerexportálás.
Minél tovább tart a háború, annál többen fognak éhezni, annál többen szembesülnek ezzel a szörnyű élethelyzettel. Az éhezésnek pedig közvetlen következménye az adott térség politikai destabilizációja, erőszak üti fel a fejét, extrém ideológiák kezdenek terjedni, megjelenik a terrorizmus, és innentől kezdve újabb tömeges migrációs folyamatok indulnak be
– fogalmazott Szijjártó Péter, sürgetve a tűzszünet és béketárgyalások megkezdését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító