A brit munkavállalói állomány a népszavazás óta több mint egymillióval bővült, de a többi EU-tagországból érkezők nettó hozzájárulása e növekedéshez nem érte el a 35 ezer főt ugyanebben az időszakban - mondta el a Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak Alok Sharma, a brit munkaügyi minisztérium foglalkoztatási államtitkára.
Arról is beszélt, hogy az EU-népszavazás előtti két évben több mint 410 ezer külföldi EU-munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába. Ez azt jelenti, hogy 2014 és 2016 között a brit foglalkoztatás bővülésének több mint 45 százalékát az EU-társállamokból érkező munkavállalók adták. A meredek ívű csökkenési folyamatot a hivatalos statisztikai kimutatások is jelzik.
A brit statisztikai hivatal (ONS) félévente összeállított visszatekintő becsléseinek legutóbbi kiadása szerint nettó 57 ezer főre - tízévi mélypontra - csökkent a tavalyi harmadik negyedév végéig terjedő egy évben a tartós letelepülési és munkavállalási szándékkal Nagy-Britanniába érkező külföldi EU-állampolgárok száma, nem kis részben azért, mert a közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek.
Az ONS ismertetése szerint a vizsgált időszakban 202 ezren érkeztek letelepedési céllal más EU-országokból, és 145 ezer külföldi EU-állampolgár távozott végleg Nagy-Britanniából.
Az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállam, köztük Magyarország nagy-britanniai bevándorlási mérlege a teljes EU-adatsoron belül negatív: ezekből az országokból 38 ezren érkeztek, viszont 53 ezren távoztak Nagy-Britanniából, vagyis a keleti EU-tagországok nettó bevándorlási egyenlege mínusz 15 ezer volt a vizsgált tizenkét havi időszakban.
A teljes EU-bevándorlási mérlegen belül a közép- és kelet-európai EU-országcsoport az egyetlen, amelynek nettó nagy-britanniai bevándorlási egyenlege negatív.
Ezt a folyamatot már korábban várták az elemzők és brexodusnak nevezték el. A brexitkampány egyik fő érve volt, hogy a kilépéssel majd csökken a bevándorlók száma az Egyesült Királyságban. Viszont egy korábbi elemzésből látszik, hogy az európaiak távozásával párhuzamosan nőtt az EU-n kívüli munkavállalók száma: a 2017. októbere és decembere közötti időszakban 1,16 millióról 1,29 millióra emelkedett a létszámuk. Ez 130 ezer fős növekedést jelent a korábbi 12 hónapos időszakhoz viszonyítva, és a legmagasabb szám, 1997 óta.
Viszont az olcsó kelet-európai munkaerő távozása a brit gazdaságot fenyegeti: több autógyártó, köztük a Minit birtokló BMW és a japán Honda is három éven belül bezárhatja angliai gyárát.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)