2019-ben is Bécset rangsorolták a világ legélhetőbb városaként. Az osztrák főváros már második éve csaknem tökéletes pontszámmal lett első stabilitás, kultúra és környezet, oktatás és infrastruktúra, valamint az egészségügy szempontjából is, ezzel tovább bővítve a város régóta ismert szépségéből és biztonságából fakadó hírnevét.
A rangsor az Economist Intelligence Unit éves Globális Élhetőségi Mutató (Global Liveability Index) 140 nagyvárosról készített kutatása alapján készült. A második helyen Melbourne végzett, amit Bécs a tavalyi évben szorított le a dobogó legfelső fokáról hét évnyi regnálás után. Őket követi még Sydney, Oszaka és Calgary a legjobb öt között - derül ki a CNN összefoglalójából.
Bár a listavezetők főként Ausztrália, Kanada és Japán városaiból kerültek ki, Európa is jól szerepelt. Koppenhága szintén bejutott a top tízbe, rajta kívül pedig még Zürich, Frankfurt, Genova, Helsinki, Amszterdam és Hamburg ért el helyezést a legjobb 20 között.
Népszerű nagyvárosok, mint New York vagy London csak a 48. és 58. helyeken végeztek, ez a bűnözés és terrorizmus nagyobb kockázatának köszönhető. Párizs pontszámát is lehúzta a tavaly november óta tartó kormányellenes tüntetések okozta instabilitás, így csak 26. lett. (Tavaly Budapest a 34. volt a rangsorban, idén pedig a legélhetőbb kelet-európai városnak találták.)
A szíriai Damaszkusznak ítélték a legkevésbé élhető város címét, rajta kívül még például Lagos, Dhaka és Caracas foglalnak helyet a lista legalján.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben