A belarusz elnök ellen hat hete folyamatosan tüntetnek az országban, miután augusztusban már a választások estéjén bejelentette, a hivatalos eredmények szerint a szavazatok 80,23 százalékát szerezte meg, míg Szvjatlana Tihanojszkaja ellenzéki jelölt pusztán 9,9 százalékot ért el.
Ám a külföldi és az ellenzéki megfigyelők szerint éppen fordítva szerepelt a két jelölt, és közel 80 százaléka a fehéroroszoknak Lukasenka ellen szavazott. Volt, ahol az állampárt delegáltja ismertette, hogy 70 százalék feletti eredménnyel nyert az adott szavazókörben a kormányváltásra készülő jelölt.
Kapcsolódó
A helyzet egyre feszültebb az országban, Tihanojszkaja például külföldre menekült meg, a jelentések szerint a karhatalom legalább hétezer embert börtönzött be, a rendőrök brutálisan lépnek fel a demonstrálók ellen. Viszont a tüntetések nem hagytak alább, amit Lukasenka azzal magyaráz, hogy a demonstrációkat nyugatról szervezik. Az Egyesült Államok és az Európai Unió élesen kritizálta mind az elnökválasztást, mind pedig a tüntetőkkel való bánásmódot.
Ne engedjék meg politikusaiknak egy "forró" háború kirobbantását - mondta az elcsalt választáson újrázó elnök csütörtök este, valamint bejelentette, hogy riadókészültségbe helyezi és felfegyverzi a hadsereget. Az Euronews felidézi, hogy a Litvániával és Lengyelországgal közös határokat is lezárják.
Lukasenka fehérorosz elnök szerdán Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert fogadva elmondta: arra kérte orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint, hogy küldjön új fegyvereket Fehéroroszországnak.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz