Vasárnap egy állítólagos bombariadó miatt a fehérorosz légvédelem egy vadászgépe földre kényszerítette a Ryanair Athén és Vilnius között közlekedő járatát. Fehéroroszország azt állította, hogy a járatot a Hamász palesztin militáns csoport bombafenyegetése miatt irányították át. Egy magas rangú közlekedési tisztviselő felolvasott egy levelet az újságíróknak, amely állítása szerint a militáns csoporttól származott. Azonban földet érve a gépről egyetlen utast távolítottak el: az ellenzéki újságírót, a 26 éves Roman Protaszevicset.
A nyugati hatalmak, köztük az Európai Unió erre válaszul szankciókat vezetett be a fehérorosz rezsimmel szemben: felszólították a légitársaságokat, hogy kerüljék el az ország légterét, és kitiltották a fehérorosz felségjelzésű gépeket az EU területe feletti légtérből, valamint előkészítenek konkrét belarusz személyek és cégek elleni büntetőintézkedéseket.
Alekszandr Lukasenko elnök - aki minden jel szerint csalással őrizte meg hatalmát a tavalyi választások után - azzal fenyegetőzik, hogy bosszúból megnyitja a határokat a kábítószer és a migránsok előtt. Azt mondta, hogy a Nyugat "hibrid háborút" folytat Fehéroroszország ellen, és meg akarja "fojtani" a rezsimjét.
'Megállítottuk a migránsokat és a kábítószereket - most már maguknak [kell] elkapniuk és megenniük őket' - mondta parlamenti beszédében a Daily Mail szerint, valamint kitartott amellett, hogy "a törvényeknek megfelelően" cselekedett, amikor eltérítette a légterét átlépő járatot.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön szintén zárt ülést tart, hogy tovább vitassa a kérdést.
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt