A lányok gyakran órákkal korábban elindulnak, hogy ne keltsenek feltűnést és ne egyszerre érkezzenek az iskolába. Ha a tálibok megkérdezik, hová mennek, azt válaszolják, hogy varrni tanulnak.
Van olyan lány, aki a saját bátyjától tart, emiatt alibiből egy muzulmán vallási iskolát, egy medreszét is látogat, ahol az iszlámról és a Koránról tanul.
"Nem akarom, hogy ők is úgy járjanak, mint én, szeretném, ha jobb jövőjük lenne. Sok kiskorú lányt kényszerítenek házasságba, engem már 12 évesen férjhez adtak Sokat küzdöttem,hogy iskolába járhassak, nem akarom, hogy ők is ennyi mindenen menjenek át" - mondta el a portálnak az egyik tanárnő, miért vállalja a kockázatot.
Vallástudósok szerint az iszlám nem tiltja a nők oktatását. A tálibok azonban ezt másképp látják, szerintük a nőknek csak főzni és kézimunkázni kell megtanulniuk.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani