A szüreti időszak közeledtével régi szőlőhegyi barangolások jutnak az eszembe, mint például az aszófői, amikor a vörösmáli dűlőben igen finom falatozások estek Kurdiéknál. A szép ősz végi estéken leginkább a présház előtt, ahol szép simára gyalult farönkökön üldögélve ültük körül a hatalmas asztalt, amelyet egy hajdani, jobblétre szenderült prés gerendáiból ácsoltak össze. Voltak ott nyársonsütések – természetesen mogyoróvesszők kerültek a parázsra, amitől a rablóhús fölséges ízt kapott, s a sült húsokat saját termésű borral kereszteltük meg. Máskor nyúlpecsenyét ettünk, ami a présházban berendezett kis konyhában készült, hagymával, borssal, babérlevéllel, mustárral és tejföllel ízesítve, zsemlegombócokkal körítve. Volt alkalom, amikor szarvaspörköltet készített Kurdiné paprikásan, vörösborosan. A nagy munkaidőben a szőlőben családtagok, rokonok, barátok is segítettek a háziaknak. Bár a szőlő kiterjedése kicsiny volt, így is oly sok munka adódott, hogy a háziasszonynak nem volt ideje, hogy a társaság számára sokat főzzön. Így szüretkor eljött a pincepörkölt ideje, ami – tapasztalatom szerint – minden alkalommal nagyon finomra sikeredett, a legtöbben háromszor-négyszer is kértünk belőle repetát. Nincs kizárva persze, hogy a pincepörkölt finom íze mellett a jó levegőnek és a végzett testi munkának is része volt az étvágygerjesztésben, bár a fő érdem nyilvánvalóan a kiválóan fűszerezett pincepörköltet illette. Ezt többnyire ürühúsból készítették, de marhahúsból is kiváló a pörkölt. A hús mennyiségét nem írja elő recept, a határ a csillagos ég, vagyis a társaság gyomorkapacitása és az üst befogadóképessége. Mivel ilyenkor, természetesen, a pincepörkölt bográcsban készül, szabad tűzön. Alapszabály, hogy minél több jóféle zöldpaprikát és paradicsomot teszünk bele, annál ízletesebb lesz a pörkölt, továbbá a siker titka az is, hogy rózsapaprikát használjunk a fűszerezéshez. A tökéletes végső ízhez pedig egy adag száraz bort kell hozzáadni. Megvallom, nézőként vettem részt – többnyire az egyik farönkön ülve – a pincepörkölt-készítés szertartásában. Nem kis élvezettel figyeltem, amint először is kizsírozták az üstöt. Aztán a megmosott, megszárogatott, kockára vágott húst úgy rakták bele rétegesen, hogy minden húsrétegre egy apróra vágott hagymaréteg került. (A hagymát a pincepörkölt készítéséhez nem kell zsírban megpirítani, amúgy nyersen kerül a hús fölé.) Legfelülre került a zöldpaprika, paradicsom, fokhagyma, köménymag, rózsapaprika, só, aztán már csak némi vizet kell ráönteni, és a tűzre kerülhet az üst. Akkor, amikor már jól megfőtt, érkezik el a nagy pillanat, a borral történő megkeresztelés: egy kilogramm húsra 1,5 deciliter vörösbort számítanak. Nem többet, nem kevesebbet, mert éppen ennyi nedű szükséges ahhoz, hogy a pincepörkölt ízeit lekerekítse. Ott, ahol résztvevője voltam a pincepörkölt főzésének, legalábbis ez volt a szabály. Aki több bort kívánt hozzá, az megitta a különbözetet! A szüret nagy munka, de nagy ünnep is ősidők óta. Görög vázák ábrái, római mozaikok színes jelenetei idézik az évezredek előtti szüretek ünnepi eseményeit. A hajdani badacsonyi szüretet Kisfaludy Sándor jeleníti meg a Csobánc című versében: Bő, víg s népes volt Badacsony Aki akkori szüretben: mozgott, hangzott az egész hegy Fenn és alatt, kinn és benn. Urai és asszonysági Veszprém, Somogy, Zalának, Ifjai és leányai Mindnyájan ott valának Durrogtatnak a mozsarak Hogy a béresek ropogtak, Kongtak a még üres hordók Az ostorok pattogtak. Harsogtak a tárogatók, A hegedük zengének, Szállt a duda, tapsolt a tánc, S a sarkantyúk pengének.