A festmények árverezéséből a magyar aukciós házak közül 2000-ben – akárcsak egy évvel azelőtt – a Kieselbach Galéria érte el a legnagyobb forgalmat. A decemberi aukció forgalma meghaladta a 263 millió forintot, ami ugyan csak a második legnagyobb volt a Mű-Teremé után, de a legmagasabb ár a Kieselbach árverésén alakult ki, amelyen Orbán Dezső Kannás csendélete 42 millió forintért kelt el (NAPI Gazdaság, 2000. december 9., 1. oldal). Kieselbach Tamás galériatulajdonos szerint ez valóban kivételes kvalitású alkotás volt, de ő már korábban felfigyelt az Orbán-képekre. Az őszi szezonban a Nagyházi Galériánál felkínált, Csendélet vörös drapériával című Orbán Dezső-alkotást ugyanis 1,8 millió forintért maga Kieselbach vásárolta meg. Számított tehát arra, hogy megélénkülhet a kereslet a Nyolcak festészeti csoporthoz tartozó mesterek művei iránt. Szerinte egyébként nem egy-egy tételt, hanem az egész magyar művészetet kell áttekinteni a sikeres galéria működtetéséhez, amihez pontos értékítéletre és nemzetközi kitekintésre is szükség van. Kieselbach nem kívánt jóslásokba bocsátkozni arról, hogy az éles verseny miatt csökkenhet-e a hazai aukciós házak száma. A specializációt viszont megerősítette, hiszen szerinte bevált az a stratégiájuk, hogy az 1850–1950. közötti klasszikus magyar festészetre szakosodtak. Kieselbach tevékenységének csak egy részét képezi az aukcionálás, hiszen galériájában, kiállításain láthatók olyan festmények is, amelyeket nem árverésre szán (ilyen volt például egy az Antik Enteriőrön is bemutatott, 88 millió forint értékűre becsült Munkácsy-kép is). Ennél is szűkebb körben forognak ugyanakkor azok a műtárgyak – mondta a kereskedő –, amelyeket csak a nagy magángyűjtők, illetve befektetők láthatnak. Kieselbach szerint egy-egy nagyobb licit viszi előre, javítja fel egész korszakok megítélését, s így persze anyagi megbecsülését is. Nem csupán az Orbán-kép jó példa erre, hanem a Mednyánszky-festményeknek a karácsonyi árverésen bekövetkezett drasztikus drágulása, illetve a 14 milliós Mattis Teutsch-árrekord. Nem az alkotó neve, hanem az éppen árverésre bocsátott tétel minősége, kvalitása határozza meg egy-egy festmény vagy más műtárgy árát – mondja Virág Judit, a Mű-Terem Galéria egyik tulajdonosa és vezetője. A karácsonyi aukciós szezon Virág szerint jól példázta ezt a tendenciát: a Mű-Terem árverésén Faragó Gézának egy saját tervezésű Tungsram-reklámplakátja nyomán festett képe rekordáron, 7,5 millió forintért kelt el. Ez a rendkívüli licit a mű különlegességével, és nem a kevésbé emlegetett szerző elismertségével függött össze. Természetesen előfordulhat fordított szituáció is: egy-egy nagyra becsült művész alkotása esetleg senkinek sem nyeri el a tetszését. Ma már tehát az abszolút minőségi szempontok játsszák a főszerepet: 20-30 százaléknál nagyobb értéknövekedést a kikiáltási árhoz képest csak akkor lehet elérni, ha valóban különleges műkincsről van szó. Virág Judit szerint ilyen párját ritkító alkotás volt a rekordárú Orbán Dezső-festmény, amely mind a festmény keletkezési időpontját (1910) és helyét (Párizs), mind pedig művészi kvalitásait illetően kiválónak számít. Az Orbán-képek amúgy ritkán bukkannak fel árveréseken, így ez is közrejátszhatott abban, hogy az idei szezon legdrágább festménye lett a Kannás csendélet. Virág úgy értékeli, hogy a Mű-Teremnél árverezett tételek közül fő műnek számított a festő pályáján Bálint Endre egyik alkotása. Így nem véletlen, hogy a közelmúlt nagy festő egyéniségének Variációk a groteszk temetésre című alkotása rekordáron, 11 millió forintért kelt el. Ugyanez igaz a Zsolnay-kerámiákra is, amelyek szintén csúcsot döntöttek a Mű-Teremnél: nem minden egyes eozinmázas porcelánfajansz ér majd a jövőben több millió forintot, csak az igazán kvalitásos darabok juthatnak el eddig – vélekedett. Szerinte a szakosodás egyre inkább érzékelhető az aukciós házak között, de még fontosabbá vált ennél a minőség követelménye, az, hogy valóban kvalitásos tárgyak kerüljenek a közönség elé. A Mű-Terem forgalma mindenesetre igazolja a minőségi válogatást, hiszen a karácsonyi árverésen 194 kikiáltott tárgy közül csak 14 nem kelt el, és az együttes leütési ár 345 millió forintot tett ki. Sikeresnek tartja a karácsonyi árverési szezont Polgár Árpád, a Polgár Galéria tulajdonosa. Az aukciós ház által felkínált 600 tétel döntő többsége elkelt, s különösen jónak minősítette az üzletember a műtárgyak forgalmát. Hozzátette azonban, hogy a legutóbbi két napon elárverezett, alkalmankénti 300 tétel túlzottan nagynak tűnik, a négy- vagy akár ötórás licitálás ugyanis kifárasztja a közönséget, s a jó árak rovására megy a túlzsúfolt program. A galéria vezetője szerint a minőségre az eddiginél is nagyobb gondot kell fordítani, nem szabad a mennyiségre alapozni. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: komoly nehézségeket okozott cégének az év közben nagy vitát kavart kép, a Bűnbánó Magdolna, amelyet hiába ütöttek le az aukción 44 milliós kikiáltási árán, utóbb a vevő nem fizetett érte. Ezt a festményt a Polgár Galéria és az általa felkért szakértők, valamint a Szépművészeti Múzeum specialistája is Murillónak tulajdonította – mondta az aukciós ház tulajdonosa –, de ugyanennek a múzeumnak a nyilvántartási osztálya a művet csupán a spanyol festő egyik követőjének alkotásaként regisztrálta. A legutóbbi Polgár-árverésen egyébként nem sikerült túladni néhány igen magas kikiáltási árú festményen. Az olasz Zuccarelli és a francia Theodore Rousseau képeiről van szó, különösen az utóbbi iránt volt korábban nagy érdeklődés. Polgár elmondta, hogy vételi ajánlata is volt a festményre, amelyet azonban az árverés napján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma védetté nyilvánított – újabban ugyanis a tárca jogosult erre, a múzeumi ajánlás nyomán. Ezek után persze elálltak a külföldi vásárlók a vételtől, hiszen az alkotást így nem lehet kivinni az országból. Hosszabb távon azonban Polgár bízik abban, hogy Magyarország EU-csatlakozása után liberalizálják a műtárgyak forgalmát is. Polgár hangsúlyozta, hogy a Váci utcában lévő, 1000 négyzetméter alapterületű árverési termét igen magas rezsiköltségek, valamint bérleti díj terhelik. Az eddigi négynél több árverést azonban nem tervez a galéria vezetője (hiszen akkor fel kellene hígítania a kínálatot), ezért a teremhasznosítás, bérbeadás egyéb formáin töri a fejét. Polgár kifejtette, hogy a szakosodás az aukciós házak fennmaradása szempontjából előnyös lehet, de valószínűbb a piaci szereplők számának csökkenése a közeljövőben. Jelenleg ugyanis túl sok árverező működik, márpedig 2004–2005 táján az sem kizárt, hogy csupán két meghatározó aukciós ház marad a magyar piacon, akárcsak Angliában. Kevésbé tartja valószínűnek, hogy – francia mintára – sok kicsi konkurens marad fenn. Az idei árverési szezonban visszafogottabb festményárak jellemezték a piacot: egy-két kivételtől eltekintve elmaradtak a nagyon kiugró árak. Nagyházi Csaba, a Nagyházi Galéria és Aukciósház tulajdonosa mindezt annak tudja be, hogy a korábbi óriási licitek és leütési árak után egyes galériások magyarázkodásra kényszerültek. Amikor ugyanis szakértők és újságírók rákérdeztek az eladásokból befolyt összegekre, kellemetlen helyzetek adódtak. Nagyházi szerint ezért „a porhintés mérséklődött”, illetve minimálisra csökkent, és az árak a realitás felé mozdultak el, amelyek visszafogottságát indokolja az is, hogy mindenki árvereztetni akarja a tárgyait, s így túlkínálat alakul ki a piacon. Nagyházi szerint ugyanakkor van még tartalék a műtárgypiaci árakban. Egy-egy kiválóan dokumentált, művészettörténeti jelentőségű festmény rendkívül jó árat érhet el – minthogy az ilyen értékekből inkább hiány van a piacon. Erre náluk is volt példa, Ferenczy Károly egyik festménye ugyanis 24 millióért kelt el nemrégiben. Nagyházi úgy véli, végre a helyére került – árban is – a Ferenczy-életmű, hiszen nagyon kevés magyar festő minősíthető hozzá hasonló kvalitásúnak, s eddig ez nem mindig tükröződött képeinek leütési áraiban. A név azonban önmagában nem elég, hiszen az idei szezonban sem ért el minden Ferenczy-alkotás kimagasló árat, ugyanakkor Nagyházi szerint a művész festményei a közeljövőben akár az 50 milliós értékhatárt is megközelíthetik. A galéria tulajdonosa szerint is váltásra van szükség az átalakuló műtárgypiac miatt. Egyrészt egyszerűen nem éri meg a kisebb értékű tételek aukcionálása, hiszen csak jó minőségű katalógus esetén értékesíthetők eredményesen a műtárgyak, márpedig a katalógusok igen drágák, s néha egyetlen jobb festmény elárverezése többet hoz, mint 150-200 apróbb tétel eladása. Ugyanakkor a vevők közötti különbségeket is figyelembe kívánja venni a Nagyházi Galéria, ezért nem tervezik megszüntetni a kisebb értékű tárgyak árverését, mindössze azt szeretnék elérni, hogy egyre többen vásároljanak – és adjanak el – aukción kívül is. Nagyházi szerint jelenleg három olyan ház van, amely elsősorban a XX. századi magyar festészetre koncentrál, ebben a szegmensben azonban nagy változások nem várhatók a közeljövőben. Más a helyzet a nemzetközi anyagnál: az emberek most kezdenek rájönni arra, hogy mit jelenthet a két-három éven belüli európai uniós csatlakozás, s a leegyszerűsödő műtárgy-kereskedelem milyen hasznot hozhat a tárgyak tulajdonosainak. Ami saját bevételeit illeti, Nagyházi pontos számokkal még nem tud szolgálni, de a tavalyihoz képest szolid bevételnövekedést regisztráltak. A jövőben viszont „a kevesebb aukciós tétel, magasabb színvonal” elvét követve kívánnak fellépni az árverezési piacon. A BÁV Rt. a korábbinál színvonalasabb kínálattal rukkolt elő a karácsonyi árverésen – ezt szakértők és elemzők egybehangzóan állították az aukció előtt. A cég lakberendezési és aukciós üzletágának igazgatója, Wein Miklós azonban hangsúlyozta lapunknak, hogy ő nem volt teljesen elégedett az árveréssel, hiszen nem sikerült például eladni a 10 millió forintos kikiáltási árról induló Tihanyi-képet. Ugyanakkor megtudtuk tőle, hogy az árverés után is folytak tárgyalások e festmény értékesítéséről, a kikiáltási árból azonban nem valószínű, hogy engedni tud a BÁV. Wein ehhez kapcsolódva jegyezte meg: nem szokatlan a műtárgypiacon, hogy az árverés után akár alacsonyabb áron is gazdát cserélnek egyes tételek, ám ellentétben a náluk folyó gyakorlattal, máshol az eladottként kihirdetett műkincsek is gyakran a leütési árnál mérsékeltebb összegért kelnek el az aukció után néhány nappal. Az igazgató elmondta: a piaci pletykák általában amúgy is elérnek a konkurensekhez, az effajta eljárások inkább csak a tárgyak potenciális beadóit tévesztik meg. Sokan ugyanis csak a csillagászati leütési árakat látják, és ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő értékeik is ilyen magasról induljanak. A BÁV aukciós forgalma 2000-ben 15-20 százalékkal nagyobb volt az előző évinél, összességében 400 millió forintot tesz ki. A cég arra törekszik, hogy lehetőleg különválassza a műtárgyakat, az ékszereket a festményárverésektől. Két külön katalógust azonban drágább lenne kiadni, ezért inkább csak kettéválasztott, két napra elosztott aukciókat tartanak. Wein egyébként már látja a szakosodás jeleit a magyar piacon, hiszen a Kieselbach és a Mű-Terem elsősorban a XX. századi magyar festészetre koncentrál, míg a Nagyházi például az antikban erős. A specializálódást azonban ő egyelőre nem tartja meghatározónak, hiszen az aukciós piacon jelen lévő legalább tíz szereplő közül szinte „mindenki mindent árverezni akar", legalábbis amihez hozzá tud jutni. Szegő Iván Miklós