A Dinasztia Wellness Kft. f.a. 2012 novemberétől telefonos és személyes, szóbeli egyeztetések keretében népszerűsítette üdülési jogokkal kapcsolatos ajánlatait - adta hírül a hivatal.
A GVH vizsgálata szerint a cég azt üzente az üdülési joggal már rendelkező fogyasztóknak, hogy
Kapcsolódó
- meglévő üdülési jogaikat eladja, amelynek feltétele egy új üdülési jog megvásárlása;
- az újonnan megvásárolt üdülési jogot belátható időn belül képes értékesíteni.
A vállalkozás egyúttal hitelszerződéseket is közvetített a fogyasztóknak - ügynökként eljárva - az új üdülési jog megvásárlásához szükséges vételár finanszírozásához.
A GVH döntésében megállapította, hogy a vállalkozás 2012 novemberétől tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert
- azt a valótlan benyomást keltette a fogyasztókban teljes kereskedelmi gyakorlata idején, hogy üdülési jogok másodlagos értékesítésével foglalkozik, a továbbértékesítési szolgáltatásnak, illetve a másodlagos értékesítés eredményességének pedig az a feltétele, hogy a fogyasztó újabb üdülési jogot vásároljon,
- valótlan állításokat tett a szóbeli megbeszélések alkalmával az értékesítés eredményességére, az üdülési jogok eladhatóságára vonatkozóan.
A bírság kiszabásakor a GVH a jogsértéssel érintett szolgáltatás értékesítéséből származó bevételből indult ki. A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy
- a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszú ideig tartott, így sok fogyasztót ért el;
- a vállalkozás teljes kereskedelmi gyakorlata valótlan, jogsértő tájékoztatásokon alapult;
- a jogsértő kereskedelmi gyakorlat sérülékeny fogyasztókat célzott meg;
- a vállalkozás jelentős mértékű előnyhöz jutott a jogsértő kereskedelmi gyakorlatok által;
- a szolgáltatás bizalmi jellegű;
- a jogsértés - az üdülési jog többéves időtartamára tekintettel - hosszú távon fejti ki hatását, és komoly fogyasztói kárt, kiadást jelent.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban