Az Index információi szerint a bíróság elfogadta a Közgép Zrt. által benyújtott dokumentumokat és az indoklást, a szerdán hozott végzésében pedig arra hivatkozott, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) vitatott határozata miatti három éves eltiltás nemcsak a cégnek okozna súlyos károkat, hanem olyan sok közbeszerzést érintene, hogy az a közpénzek hatékony felhasználására is hatással lenne.
A Simicska Lajos érdekeltségében lévő céget korábban hamis adatszolgáltatásra hivatkozva zárta ki a KD a közbeszerzésekből. A Közgép megtámadta az eltiltó határozatot a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le