Az anyabank, az Intesa Sanpaolo több fiókot is bezárt a koronavírus-járvány miatt, a CIB Banknál erre még nem került sor, de itt Magyarországon is hetek óta készültségben állnak - közölte a hitelintézet lapunkkal. A bank működése nem fog leállni akkor sem, ha terjedni kezd a járvány, óvintézkedések pedig már most is vannak. A banknál teljes felsővezetői felhatalmazással felállítottak egy csapatot, amely azért felel, hogy a bank készen álljon minden lehetséges szcenárió kezelésére a munkavállalók és az ügyfelek maximális egészségvédelme, illetve az üzletmenet-folytonosság biztosítása érdekében.
Minden fiókban van kézfertőtlenítő
A banknál már február 23. óta tilos minden külföldi repülős üzleti út. A CIB Bank ezen felül azt kéri kollégáitól, hogy ha erősen érintett területről (azaz jelenleg Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából vagy Iránból), érkeznek vissza magánutazásról, akkor a jelenlegi orvosi konszenzus alapján elfogadott kéthetes lappangási időben maradjanak otthon. A telephelyeken napi átfogó fertőtlenítő takarítást végeznek a hitelintézetnél, kézfertőtlenítőket telepítettek minden mellékhelyiségbe, illetve a bejáratokhoz, minden munkatárs kapott fertőtlenítőkendő-csomagot, és rendelkeznek megfelelő mennyiségű arcmaszkkal is, ha szükség lenne rá.
A kollégák figyelmét több alkalommal is felhívták a vonatkozó egészségügyi ajánlásokra (gyakori alapos kézmosás szükségessége, szociális távolság tartása, szem, száj, orr érintésének kerülése, orvoshoz fordulás tünetek tapasztalásakor, egészségügyi szájmaszk ésszerű használata), illetve a WHO ajánlásának megfelelő kézmosásról tájékoztató anyagokat helyeztek ki minden mellékhelyiségben. A koronavírus kapcsán folyamatosan követi a bank a fejleményeket, szükség esetén további lépéseket is tesznek, és rendelkeznek megfelelő üzletmenet-folytonossági tervekkel is.
Koronavírus
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra