A novemberben újranyitott egységek mindegyikébe környezetkímélő, energiatakarékos világítás- és hűtéstechnikát telepítettek.
A Spar korábbi közlése szerint a cég az idén összesen 90 millió eurót (mintegy 29,5 milliárd forint) fordít fejlesztésre, ebből két új üzletet (Tatán Interspar, a Duna Plázában Spar szupermarketet) nyitott, 14 üzletét pedig megújítja. A cég vezetőinek októberi bejelentése szerint a kiskereskedelmi üzletlánc jövőre is folytatja a terjeszkedést, és két új egységet nyit - Kaposváron egy Interspar hipermarketet, Törökbálinton pedig szupermarketet - összesen 7 milliárd forint ráfordítással.
Kapcsolódó
A csoporthoz 570 üzlet tartozik, ezen belül a franchise hálózatnak 188 tagja van. A vállalat mintegy 13 ezer dolgozót foglalkoztat.
A Spar Magyarország árbevétele tavaly 617,6 milliárd forint volt, 9,8 százalékkal több az előző évinél, a forgalom 25 százalékát a saját márkás termékek kereskedelme adta. A társaság 2018-as árbevételén belül a Regnum húsüzem forgalma elérte a 36,4 milliárd forintot, a franchise hálózaté pedig a 36 milliárdot. A társaság a múlt évben 32 milliárd forintot fordított hálózatfejlesztésre, ebből hat új Spar áruház épült és 17 üzletet újítottak fel.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben