A Spar Csoport áruházai lettek a kedvenc frisshúsvásárlási helyszínek egy reprezentatív internetes kutatás szerint, amelyet a Scores Group végzett el a közelmúltban.
A piackutatás a felnőtt lakosságot kérdezte a friss húst kapcsán, amelyeket húspultból, hentes pultból kimérve, illetve előre csomagoltan az önkiszolgáló hűtőkből és hűtőládákból lehet megvásárolni. Az eredmények alapján a fel nem dolgozott nyers húsoknál a Spart részesítik előnyben a vásárlók országszerte, legyen szó sertésről, marháról, különböző szárnyasokról, vadhúsokról vagy egyéb húsokról, például nyúlról.
Kapcsolódó
A kiskereskedelmi láncok közül a Spar volt az első, amely önálló húsüzemet indított. A Regnum Húsüzem és Oktatóközpontra az elmúlt 15 évben több mint 8 milliárd forintot költött a cégcsoport. A húsüzem közben nemcsak szakmai központtá vált, hanem az ország egyik legmodernebb technológiával rendelkező húsfeldolgozó egysége is lett, ahol 2019-ben 2611 szarvasmarhát és 451 ezer félsertést dolgoztak fel. A termelés volumene meghaladta tavaly a 39 850 tonnát, a magyar beszállítók aránya pedig a 80 százalékot - mondta Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője.
A lánc üzleteiben a pultos hústermékek generálják a nagyobb forgalmat, de a vásárlói trendek egyre inkább megkövetelik az előre csomagolt, előre szeletelt védőgázas vagy vákuumos kényelmi termékek polcon tartását is.

Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához