Az évente mintegy 1400 vasúti teherkocsi fővizsgáját, átépítését, valamint több mint 12 000 vasúti kerékpár javítását végző 160 éves múlttal rendelkező vállalat tulajdonátruházása 2021. január 1-jével lépett hatályba.
A TS Hungária korábban MÁV-TISZAVAS Miskolci Járműjavító Kft. néven működött és az egykori MÁV Cargo leányvállalata volt. A tulajdonosa 2010-től a bécsi székhelyű ÖBB Technische Services GmbH volt, most pedig az osztrák ÖBB vasúti cégcsoporton belüli tulajdonosváltással az árufuvarozással foglalkozó Rail Cargo Austria leányvállalatához, a Rail Cargo Hungáriához került - derül ki a cég honlapjáról.
Kapcsolódó
A közvetlen irányításnak köszönhetően javul a miskolci társaság működésének hatékonysága, amellyel hozzájárul az RCH vasúti járműveinek javításával és szervizelésével összefüggő igényeinek gyorsabb teljesítéséhez, valamint az ügyfélkiszolgálás minőségének javításához - írta Kovács Imre, a Rail Cargo Austria igazgatóságának tagja, az RCH igazgatóságának elnöke a közleményben. Az üzem földrajzi elhelyezkedése ideális az Ázsiába irányuló vasúti árufuvarozás szempontjából, amely szegmensben a vállalatcsoporton belül az RCH vezető szerepet tölt be.
Kotiers Román, az RCH igazgatóságának tagja az előnyök között említette a szinergiák kölcsönös kiaknázását, a szakmai tudásvagyon megosztását, a kapacitások, valamint egyes támogató tevékenységek összehangolását. Mint mondta, a struktúraváltás javítja a TS Hungaria esélyeit arra, hogy az RCH leányvállalataként európai uniós és magyar állami támogatásokból részesedjen.
A miskolci üzem csaknem 450 szakembere felkészült a 2021-ben várható feladatokra, amelyek között 1500 vasúti kocsi fővizsgája és mintegy 14 000 vasúti kerékpár javítása szerepel - közölte az MTI szerint Dian József termelési területért felelős ügyvezető igazgató.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat