Az OTP Bank mindig is kiemelten kezelte a digitális banki szolgáltatásokra való áttérést, már a járvány előtt is csaknem kétmillió banki ügyfél használta rendszeresen az internetbankot, illetve a mobilbanki alkalmazást. A folyamatos innováció mostanra beépült a bank hétköznapi működésébe, így a gyorsuló digitalizáció 2020-ban és 2021 első félévében is jellemző maradt. A mobilcsatorna erősödése mellett jelentősen nőtt a digitálisan aktív ügyfelek aránya és a digitálisan végzett tranzakciók száma is: a mobilbankot rendszeresen használók száma másfél év alatt megduplázódott, ma már meghaladja az 1,5 milliót, a digitálisan aktív lakossági ügyfelek aránya pedig 20 százalékkal nőtt másfél év alatt, jelentősen több a digitálisan indított tranzakciót száma is. Ez több tízezernyi új, online bankoló ügyfelet és naponta plusz több tízezer tranzakciót jelent.
A digitális fejlesztések akadálytalanul folytatódtak a koronavírus járvány alatt is, az OTP Bank számos fejlesztése közül az idei év egyik legjelentősebb innovációja az új Internet- és Mobilbank, illetve az ezekhez kapcsolódó Digitális Szolgáltatási Szerződés bevezetése. Az új szolgáltatásra – amely jövőre fokozatosan felváltja majd a jelenlegi OTPdirekt internetbankot és a SmartBank mobilalkalmazást - idén nyár végéig már több mint 200 ezren regisztráltak. A folyamatosan növekvő népszerűség oka, hogy az új platformok használata során a hitelintézet olyan digitális élményt nyújt ügyfeleinek, amelynek köszönhetően úgy érezhetik, az egész bank ott van a kezük ügyében.
A digitális szolgáltatásra történő regisztráció elindítható a korábbi alkalmazásokból – SmartBank, OTPdirekt internetbank -, az OTP Bank honlapjáról, vagy az új mobilbanki alkalmazás letöltésével az App Store, illetve Google Play felületeken keresztül is. A letöltést követően az ügyfelek néhány egyszerű lépéssel létrehozhatják új digitális felhasználói fiókjukat, amellyel megkötik a szerződést. Ezután már ki is próbálhatják az új internetbanki és mobilbanki funkciókat, amelyek körét folyamatosan bővíti a hitelintézet. Ezek közül a legfrissebb az OTP OpenBank, amely épp a napokban vált elérhetővé. Az innovatív szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a más bankoknál vezetett számlák egyenlegét is megtekinthessék a bank ügyfelei, azaz egyetlen felületről kontrollálhatóak a pénzügyek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Döbbenetes felfedezés, nemcsak nyersanyagokat rejt az Antarktisz jege

Nem csitul a járvány, már gyógyszerhiány is nehezíti a gyógyulást

Nagy a baj a németeknél, nem tudják, hogy jönnek ki belőle

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Ez a gyógyszerhiány igazán nem jött jól most, a járvány idején

A Duna Plaza átveszi az uralmat, retteghet a Nagy Testvér

Itt az országos gimnáziumi rangsor, lehet böngészni
