Az emberek legnagyobb bizalma a Simple szolgáltatásaiban van: azok között, akik éltek a kártya adatainak elmentésével, 35 százalék jelölte meg ezt a lehetőséget, amit szorosan a Paypal követi (34 százalék), majd a Díjnet és a Barion következnek (17 százalék és 15 százalék). A webshopoknál viszont, ahol szinte mindig a kiszolgáló bank tárolja a vásárló személyes információit, a magyarok mindössze 7 százaléka menti el kártyaadatait, ami annyit jelent, hogy ezen téren az online boltok előtt még bőven van növekedési lehetőség.
Az első ránézésre transzparens, megbízható fizetési rendszereknek azonban óriási szerepük van az elektronikus kereskedelemben, hiszen az online vásárlás legnagyobb bizalmat igénylő része a fizetés, amelynél már a legkisebb kétely miatt is könnyen elállnak a vevők vásárlástól - emelték ki a közleményben.
Ezt támasztja alá a Fizetési Élmény Riport is: 10-ből 9 magyar hagyta már abba online vásárlást a célegyenesben, tehát úgy, hogy a kiválasztott termék már a kosarában volt, de végül mégis elállt a tranzakciótól. A fizetés előtti kosárelhagyás pedig leggyakrabban a bizalmatlansággal függ össze, 10-ből 6 eset erre vezethető vissza.
A felmérés arra is rámutatott, hogy fizetéskor a biometrikus azonosítást (telefonos ujjlenyomat- vagy arcfelismerés) használóknak csupán 3 százaléka érezte úgy, hogy nem biztonságos, bizonytalan a fizetés folyamata.
A kutatásról
A Fizetési Élmény Riportot a Mastercard támogatásával készítette a Frontíra Stratégiai Design Tanácsadó, több mint 300 ügyfél megkérdezésével, egy tucat kereskedő és fizetési szolgáltató bevonásával. A kutatás kiegészült a BIG FISH Payment Gateway 4 millió tranzakciójának elemzésével.Mindez azért érdekes, mert az EU idén az ügyfélhitelesítési előírások szigorítását tervezi, a Mastercard szerint a jelenleg elérhető technológiák közül a hitelesítésre a biometrikus azonosítás a legkényelmesebb megoldás, mert ebben az esetben nem kell bonyolult számsorokat, jelszavakat megjegyezni.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!