A jövő hétre elkészül az alagút kapuzatán és szárnyfalán végzett munka, így a forgalom újraindulásához szükséges technológiai előkészítések után, április 3-ától ismét megindul a vonatforgalom a Déli pályaudvaron.
A vonatok újra a Déli pályaudvar lezárása előtt érvényben lévő menetrend szerint közlekednek Nagypéntektől, azaz ismét járni fog minden martonvásári és százhalombattai elővárosi vonat is.
A MÁV-START Zrt. az állomások hangos és vizuális utastájékoztató berendezései mellett kihelyezett hirdetményeken is felhívja az utasok figyelmét a változásokra. A vonatok menetrendjéről a www.mavcsoport.hu honlapon, okostelefonon a Vonatinfó alkalmazás segítségével, illetve a MÁVDIREKT helyi tarifával hívható kék számán (+3640-49-49-49) is tájékozódhatnak.
A vonatközlekedés azután szünetelt, hogy január 25-én, majd 31-én megcsúszott a támfal földje a Déli pályaudvar és Kelenföld állomás közötti vasúti alagútnál és kövek hullottak az egyik vágányra. A szakemberek ezért január 31-én lezárták a Déli pályaudvart, a MÁV-START Zrt. pedig átszervezte a vonatforgalmat.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához