A Világbank szakemberei által készített Mágnes-városok - migráció és ingázás Romániában című kutatásból arra lehet következtetni: Romániában mintegy 3,6 millióan tervezik, hogy a következő öt évben más településre költöznek: közülük mintegy 1,1 millióan készülnek külföldre, 2,5 millióan pedig Románián belül akarnak városukból, községükből elköltözni.
E migrációs késztetés elsősorban a fiataloknál erős: a távozni készülők átlagéletkora 35 év, háromnegyedüknek nincs gyereke, többségük az átlagnál képzettebb, nagyobb jövedelemmel rendelkezik, és többnyire a magánszférában dolgozik, az ország kevésbé fejlett déli és északkeleti térségeiben él - állapította meg az MTI által közölt felmérés. (Orbán és a kormány elől szöknek külföldre a magyarok? - Megdöbbentő eredmények.)
Az ország nyugati részén élők inkább külföldön, a Bukarest közelében élők inkább belföldön keresnének jobb érvényesülési lehetőségeket. A belső migrációs szándék tekintetében Kolozsvár bizonyult a legvonzóbbnak (15 százalék), amelyet Bukarest (14 százalék) és Temesvár (12 százalék) követ. Kolozsvár Románia második legnépesebb városa, de az ingázókat is magába foglaló agglomerációs rangsorban csak az ötödik. Ez utóbbi tekintetben a főváros után Temesvár számít a legnagyobb romániai városnak, ugyanakkor a bánsági városba és közvetlen térségébe érkezett a legtöbb áttelepülő az ország más térségeiből a 2001-2011-es időszakban.
A 2011-es népszámláláskor kiderült: az azt megelőző évtizedben 6,18 millió román állampolgár, a lakosság több mint 30 százaléka költözött más településre, mintegy hárommillióan pedig külföldre vándoroltak. A belső migráció valamivel több mint fele irányult más megyébe, és az áttelepülők 49 százaléka megyén belül költözött más településre. Az országon belül elköltözők 57 százaléka férfi, 43 százaléka nő.
A készítők szerint a felmérés 1250 válaszadó bevonásával készült, figyelembe véve az ország lakosságának területi, nemi, életkori és demográfiai eloszlását.
Kép: Pixabay.com
Legolvasottabb
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá