Miután a tavasszal a magyar kormány is beszállt a Csíki Sör és a Heineken névhasználati vitájába, majd a nyár elejére rendeződött a konfliktus azzal, hogy a felek megegyeztek, látszólag minden akadály elhárult az erdélyi sörgyár érvényesülése elől. Azonban a Csíki Sör most mégis apróbb meghátrálásra kényszerül: fokozatosan teljesen kivonul a nagy kereskedelmi láncok áruházaiból a termékeivel, miután nem bírja az árversenyt - írja a Világgazdaság.
A probléma ugyanis az, hogy a nagy sörgyártók, így a Heineken vagy a Dreher például 200 forintért árulja az ugyanolyan kategóriájú sörét, mint a Csíki, amelynek 400 forintért árulják az italát. A lapnak Lénárd András, a cég ügyvezetője azt mondta, hogy ez arra jó, hogy a fogyasztó pszichózisát befolyásolják, így majd egy kocsmában is azt kérik a fogyasztók, ott viszont már drágábban adják.
Kapcsolódó
A konfliktushelyzet alapját abban látja, hogy míg az ő hirdetési költségük 150 millió forint egy évre, addig a konkurensek 800 millió forintot költenek csak az első félévben. A Csíki Sör ezért házhoz szállítja majd a termékeit, hogy új fogyasztókat érjen el.
A problémára nemcsak ez a gyártó, de a többi kisüzemi főzde is panaszkodik. A GVH a nagyobb társaságok piaci dominanciáját vizsgálja is, a kormány azonban nem itt módosított, hanem a jövedéki adókedvezményekkel. Ez viszont leginkább a Matolcsy György jegybankelnök rokonainak, Szemerey Tamás és Zoltán kezébe került Pécsi Sörfőzdének kedvezhet.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben