Szeptember elejétől már 289 hitelintézeti fiókban érhető el a mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése hitel a vállalkozások számára - adta hírül az MFB.
Szeptember elejétől megkezdődött a hitel folyósítása is. Az első folyósítás az FHB Bank szegedi, Széchenyi téri bankfiókjában működő MFB Pontban történt, a vállalkozás gépvásárlásra igényelte a hitelt.
A Takarékbank Zrt., a B3 Takarék Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. kijelölt fiókjaiban fokozott az érdeklődés az első 0 százalékos uniós hitel iránt. A rögzített hitelkérelmek összege pedig meghaladja a tizennyolc milliárd forintot.
A hitelprogramban meghirdetett 44 milliárd forintot elsősorban beruházásokra, termelőeszközök és forgóeszközök beszerzésére lehet felhasználni. A hitel akár 15 éves futamidővel, egyszerűsített bírálati eljárással igénybe vehető minimum egymillió, maximum hatszázmillió forint összegben, minimálisan 10 százalékos saját forrás mellett. A hitelhez akár 1 éves rendelkezésre tartást, a tőketörlesztésnél 1 éves türelmi időt is ad az MFB.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Leállt a M3-as metró
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület