Idén márciusban vezette be a gyorsan internetes mémmé váló Kasszás Erzsi karakterét a CBA. A klasszikus reklámügynökség nélkül, a CBA marketingcsapata és az Umbrella gyártócég együttműködéséből született figura azóta kapott hideget és meleget a reklámszakmától.
A CBA ennek ellenére kitartott a figura mellett, nem álltak le vele, folyamatosan frissülő tartalmakat készítettek, aminek fontos eleme volt a vidéki roadshow és a rendszeres online videós megjelenés - írja a portál.
Dárdai Adrienn, a CBA marketingvezetője a múlt heti Internet Hungary rendezvényen beszélt arról, hogy a kampány valós hatását ugyan hosszabb idő alatt tudják majd mérni, de az már biztos, hogy az idei első félévben 2016 azonos időszakához képest 12 százalékos forgalomnövekedést ért el a CBA. (A bejelentés szokatlannak számít, hiszen a CBA hivatalosan nem közöl csoportszintű adatokat, csak az egyes franchise-partnerek jelentkeznek cégbeszámolókkal)
Ez komoly növekedés, különösen, hogy a CBA hálózata csökkent időközben, miután tavaly szerződést bontottak a csődbe jutott Nógrád megyei partnerükkel, a Palóc nagykerrel. Ráadásul a kiskereskedelmi iparág átlagos növekedése a CBA szerint kevesebb, mint 4 százalék volt ugyanebben az időszakban.
Dárdai szerint a reklámkampányon kívül is lehetett számos egyéb tényező, ami hatással volt a forgalomra., de abban biztosak, hogy a kampánynak szerepe volt a növekedésben. Hogy konkrétan mekkora, azokat további kutatásokkal igyekeznek majd meghatározni.
Kasszás Erzsi alakjával kapcsolatban Dárdai azt is elmondta, hogy külön hálásak, mert az őket ért kritika hatására elindult a CBA üzleteinek egységes szintre hozása, amire most óriási figyelmet fordítanak országszerte.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra