Amennyiben június 1. és augusztus 20. között egy előre bejelentett egy- vagy kéthetes időszakban a gondtalan nyaralást az időjárás nem teszi lehetővé - a csapadék és az átlagnál hűvösebb időjárás miatt -, a Generali 100 ezer forintnyi biztosítási összeggel kívánja kárpótolni ügyfeleit - áll a biztosító lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Az időjárás-biztosítás - mely a lakásbiztosítások kiegészítéseként köthető - a Generali honlapján történő aktiválást követően szinte automatikusan működik. A biztosítási igényt legalább 15 nappal a nyaralás megkezdése előtt kell jelezni, annak megadásával, hogy mikor, mennyi időre és hova készül a család. A honlapon ekkor a biztosító megmutatja előrejelzését a napi maximum hőmérsékletre és a csapadékra vonatkozóan. Amennyiben a nyaralás alatt egyhetes üdülésnél 3, kéthetesnél pedig 5 napig rosszabb az időjárás az ott előre jelzettnél, a biztosító fizet.
A biztosítási időszak - vagyis a nyaralás - utáni első munkanapon a biztosító sms-ben értesítést küld ügyfelének, ha a szerződés szerint jogosult a visszatérítésre, majd az előzetesen megadott bankszámlaszámra automatikusan átutalja a biztosítási összeget. A szolgáltatást június 1. és augusztus 20. között lehet igénybe venni. Aki újonnan köt lakásbiztosítást, annak ingyen jár, a régi Házőrző biztosítással rendelkező ügyfelek pedig, módosítva szerződésüket, évi néhány ezer forintért igényelhetik azt.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Milliárdokért licitált a világ elitje: a fiatalok luxust vettek, a tapasztaltak mesterművekre vadásztak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Berobbant a nemesfém-őrület: soha nem volt még ilyen drága az ezüst
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma