A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint az épület összes alapterülete 10 637 négyzetméter, míg a pinceszint 3800 négyzetméteres lesz. A majdani nyertesnek 380 nap alatt kell felépítenie a házat.
A tenderre az jelentkezhet, akinek az előző három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele - magasépítésből, illetve generálkivitelezésből - elérte a 8 milliárd forintot.
Kapcsolódó
A jelentkezési határidő szeptember 18. A második fordulóba jutott cégeket október 4-ig értesíti az ajánlatkérő. Az ajánlatok értékelésénél 50-50 súlyszámmal szerepel majd a minőség és az ár.
A Magyar Zene Házára volt már egy meghíusult közbeszerzés, mivel túl drága ajánlatok érkeztek. Az épületet a Kertem nevű szórakozóhely és a volt Hungexpó épületeinek helyére tervezték, ahonnan tavaly rendőröknek kellett eltávolítani a projekt ellen tiltakozó ligetvédőket.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához