A teljes igazgatóság- és felügyelőbizottság-cserén kívül nem látszik érdemi változás a kukadíj központi beszedésére alapított NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (kukaholding) működésében - írja a Népszava.
A társaság tevékenysége elmúlt három éve alatt nem bizonyult alkalmasnak sem a csekkek időbeni kiküldésére, sem bevételeiből a szemétszállítást változatlanul végző helyhatósági társaságok pénzellátására. Habár gazdálkodásukat a fél év késéssel leadott 2017-es mérlegük könyvvizsgálói jelentése meglehetős átláthatatlannak írja le, a kormány a közel százmilliárdos csekkbevételein felül évente több tízmilliárd közpénzt folyósít a cégnek. Ennek felhasználása úgyszintén átláthatatlan.
A kormány az év elején azt ígérte, hogy a számlázási rendszer informatikai átállása a végéhez ért, és a 2019. évi első negyedéves számlákat már rendben megkapják az ügyfelek, ám a napilap egyik olvasójának nem kevesebb mint hat negyedév NHKV-s csekkjét dobta be a postás a minap. Az első, nem rendezett időszak 2017 harmadik negyedéve, aminek ellenértékét ez év április végéig várják. Ezután sorban egymás után egészen 2018 utolsó negyedévéig, egy-egy hónappal későbbi határidőt megadva.
Az NHKV saját késedelmét tehát olvasónak szeptemberig kell ledolgoznia. Vélhetőleg ez lenne az a "részletfizetési lehetőség", amit decemberben az NHKV és Gulyás Gergely is lehetőségként felvillantott.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le