A Trenkwalder mintegy 7000 fizikai munkavállaló idei szabadságolási statisztikáját elemezve márciusban átlagosan 92 százalékkal, míg áprilisban 108 százalékkal több szabadság kiadását tapasztalta. A májusi érték már az előző évivel megegyező mértéket mutat. A veszélyhelyzet időszakában a termelési lánc problémái miatt leálló vállalatok jelentős tömegeket tartottak otthon, az első hetekben jellemzően fizetett szabadságon. Mindez az éves szabadságkeretek csökkenését eredményezte, ezért idén nyáron sok munkavállaló a tervezettnél kevesebb időre tud szabadságra menni.
A szellemi munkát végzők körében a home office sok esetben rugalmasabb életvitelt tett lehetővé, így a személyes ügyek intézése miatt máskor szükségessé váló szabadságigénylésekre kisebb számban került sor - mondta Hamrák Viktor, a Trenkwalder service delivery igazgatója. E körben célszerű figyelni arra, hogy az idei szabadságkeret legalább időarányosan felhasználják a nyári hónapokban. Az a szabály ugyanis, hogy a szabadságot (az életkor alapján járó pótszabadság kivételével) a tárgyévben kell kiadni, továbbra is érvényben van.
Aggódva várják a második hullámot
A BDO Magyarország a szabadságolások tervezésének fő nehézségét a járványhelyzet bizonytalan alakulásában látja. Számos egészségügyi szakértő október-november hónapokra várja a második hullámot, amely újabb korlátozásokat, valamint az ellátási lánc újbóli nehézségeit hozhatja magával.
A tavaszihoz képest kevesebb, illetve rövidebb időszakokra szóló leállásokra számíthatunk. Ennek okai a Covid-s9 mellett az egyes ágazatokban egyébként is meglévő, vagy közvetett módon, a vírus miatt továbbgyűrűző kedvezőtlen kilátások - fogalmazott Máriás Attila, a BDO Legal vezető munkaügyi tanácsadója. A tavasszal felhalmozott tapasztalatok ismeretében a vállalatok, ha tehetik, szigorú védelmi szabályok mellett (kötelező maszk, kézfertőtlenítés, plexi védőpajzsok, más szervezési intézkedések, stb.) igyekeznek folyamatosan fenntartani a működést. A piaci környezet azonban kikényszerítheti a leállást, és erre a cégek egy része már előre, a szabadságok szigorúbb ütemezésével is próbál felkészülni.
A szakértő szerint a jelenlegi bizonytalan helyzetben könnyen előfordulhat, hogy pusztán a szabadságkeret kezelésével a felmerülő problémák nem megoldhatóak. A cégek pontosan erre való tekintettel korábban 24 hónapos munkaidőkeret bevezetése mellett döntöttek. A veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt - a Munka törvénykönyve által biztosítottnál - hosszabb tartamú munkaidőkeretről egyoldalúan dönthettek a cégek, de aki ezzel a lehetőséggel az első hullámban nem élt, az "lemaradt". Jelenleg ugyanis csak az új munkahelyteremtő beruházások esetén lehet egyoldalúan elrendelni 24 hónapos munkaidőkeretet, a kijelölt Békés Megyei Kormányhivatal engedélye alapján.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

A Balatonon már jár a MÁV csodavonata

Az orosz hatóságok lefoglalják az ukránok lakásait

Beütött az újabb kripto katasztrófa: megbukott a piac kiskedvence

3,7 százalékos hiány, 4 százalék fölötti növekedés, marad az extraprofitadó – Nagy Márton bejelentéseket tesz

Itt a folytatás, jöhet a betelepülők adója és a lakcímtilalom

Napelemek: nekiment a kormánynak az Alkotmánybíróság, másfél hónapot adott a javításra
