A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a társaság nem élelmiszertermelésre alkalmas anyagot, hanem cukorgyártási mellékterméket dolgoz fel, s ezzel hozzájárul a környezet fenntarthatósághoz. A mintegy 200 millió forintos beruházás keretében a tervek szerint átalakítják a vízrendszert és egyúttal tovább növelik az energiafelhasználás hatékonyságát is. Az energia a második legnagyobb gyártási költség az alapanyag mellett, ezért a hőenergiát jobban hasznosító berendezéseket akarnak munkába állítani.
Az idén tíz százalék körüli árbevétel-növekedéssel számol a tavaly 7,5 milliárd forintos forgalmú társaság. Az idén már a termékek 85 százalékát exportálják, az export részaránya az utóbbi két évben 15 százalékponttal emelkedett. Fő piacuk továbbra is Németország, Svájc, Ausztria, Olaszország, de vannak eladásaik Csehországban és Belgiumban is.
A szeszgyári termékeket elsősorban a gyógyszeripar és a vegyipar vásárolja és használja fel gyártmányaihoz. A harmadik vevőkört az italgyártók jelentik, ők azonban a szeszgyár termelésének egyre csökkenő hányadát veszik meg.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük