A BKV Zrt. 50 millió forintot spórol azon, hogy felmondta az utasbiztosítást. Az EKSZ szerint azóta hosszabb és bonyolultabb behajtani egy baleseti kártérítést a cégtől.
A megvonásnak azonban nem csupán az utasok, hanem a járművezetők is érezhetik a negatív hatásait, több sofőr is panaszolta: a cég megpróbálja rájuk hárítani a megsérült utasok kártérítését, még akkor is, ha nem ők hibáztak.
A társaság ugyanis a jegyhez adott biztosítás felbontása óta is felel az általa szállított utasok testi épségéért, ha megsérül valaki és jogosan kér kártérítést, azt ki kell fizetnie. Már, ha a bíróság megítéli azt. Mivel a cég igyekszik kitérni a fizetés elől, lehetőleg minden kártérítési vitát bírósági útra terel, miközben a felelősségbiztosítása terhére akár egyszerűen is rendezhetné az egyértelműnek tűnő ügyeket.
Reagált a cég
A BKV 2012-től felmondta a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-vel kötött utas-balesetbiztosítását, mivel annak fenntartása gazdaságtalan, előnytelen volt, illetve az jogszabályi kötelezettség nem írja elő.A BKV Zrt. utas-balesetbiztosítással nem, de felelősségbiztosításokkal rendelkezik.
A partner biztosító társaság helytáll a BKV által okozott károk megtérítéséért a szerződésben meghatározott kártérítési limit mértékéig, amennyiben a magyar jogszabályok alapján a cég felelőssége a megállapítható.
A BKV álláspontja szerint azonban az utas a hibás még azért is, ha egy hirtelen nagy fékezéskor balesetet szenved a mozgó járművön, mert nem kapaszkodott elég erősen - állítja a szakszervezet, amely már korábban is súlyos vádakkal illette a céget.
A járművezetőre hárítás azért is aggályos, mert a munkavállaló kizárólag a szándékos kártérítésért fele, ám egy hirtelen fékezést nem lenne szabad annak tekinteni.
Mindez súlyosbítja azt a korábban is tapasztalt gyakorlatot, miszerint a cég a használt járművek sérüléseit szintén gondatlan károkozás címén új értéken javíttatja a dolgozók költségén.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat