Legkorábban augusztus végén vagy szeptember elején számolhat be a BKV a Fővárosi Közgyűlésnek arról, mit tervez a városnéző autóbuszos szolgáltatással - írta a Világgazdaság. A vállalatot egy hete kérte fel Budapest, hogy készítsen koncepciót arról, milyen feltételek mellett tudná ellátni ezt a tevékenységet egyedül vagy alvállalkozók bevonásával.
A fővárosi városnéző autóbuszos szolgáltatás évi 420-450 ezer utast szolgál ki, ez 20-50 eurós felnőttjegyekkel több milliárd forintos forgalmat hozhat. Ennyit nyerhet a BKV, ha úgy dönt, hogy maga végzi a tevékenységet, és ennyitől eshetnek el a mostani piaci szereplők.
Kapcsolódó
A főváros elő akarja írni buszok műszaki színvonalának minimumát, illetve egységes arculatot vezetne be a szektorban. Emellett a mostaninál jóval több anyagi hasznot remél az államosítástól.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető