Az úszó Hosszú Katinka és férje, Shane Tusup például a 2013-ban alapított Iron Corporation Kft.-vel építgeti a jövőt. A társaságot, melynek mindketten ügyvezető tulajdonosai, egyebek mellett sporttevékenységre, sportlétesítmény üzemeltetésére, internetes kereskedelemre és például kiadói tevékenységre hozták létre. A társaság árbevétele tavaly közel 58 millió forintra, az előző évi két és félszeresére ugrott, adózott eredménye az előző évi több mint háromszorosára, közel 30 millió forintra nőtt, amiből 15 milliót ki is vettek osztalékként. A vállalkozás saját tőkéje is szépen gyarapszik, tavaly már meghaladta a 23 millió forintot - írta a lap.
A Birkózó Bácsi Péter a dohánybizniszbe vágott bele. A sportoló a gyáli önkormányzat Fidesz-KDNP-s képviselője, és a 2013. áprilisi trafikosztáskor egy Bácsi Péter nevű személy éppen Gyálra kapott trafiküzemeltetési engedélyt. A boltot Bácsi a Domány Trafik Bt.-vel működtet. A 2013-as csonka év közel 60 millió forintos forgalma után 2015-ben már 191 millió forintos árbevételt ért el. Tavaly ez több mint 9 millió forintos adózott eredményt jelentett, amit a saját tőkét 11,5 millió forintra gyarapítva benn hagytak a cégben.
A vízilabdázó Kisteleki Hanna, akinek az édesapja Kisteleki István korábbi MLSZ-vezér, szintén nagy trafiktulajdonos. Testvéreivel együtt öt bt.-ben is kültag, főleg fővárosi dohányboltokat üzemeltetnek. Az egyik bt.-t például annak a két óbudai trafiknak a működtetésére hozták létre, amelyeket testvére, a szintén válogatott vízilabdázó, Kisteleki Dóra kapott. A trafikos cégek többsége nem megy jól, többnél nulla forintos árbevételről és negatív eredményről szól a 2015-ös beszámoló. Kisteleki Hanna emellett testvéreivel társtulajdonos a DBOH Kft.-ben is, a családi vállalkozás szintén nullás árbevételről és negatív adózott eredményről számolt be a tavalyi évre.
A vívó Szilágyi Áron a vendéglátásban látta meg a jövőt, és tavaly júniusban átvette az Élet Étterme Kft.-t korábbi tulajdonosaitól. A cég egy nyers vegán bisztrót, a Veggie-t üzemelteti Budapest V. kerületében, és tavaly szerény, pár millió forintos eredménnyel, valamint negatív saját tőkével zárt. Szilágyi alapító tulajdonosa a Sylvanium-Tax Kft. könyvelőcégnek is
Az úszó Cseh László az úszás mellett 2009 óta társtulajdonos egy reklám- és konferenciaszervező cégben, a Momart Kft.-ben. A vállalkozás árbevétele 2015-ban már 570 millió forint volt, adózott eredménye pedig 43 millió forint. Az olimpikonnak van egy sporttevékenységre fenntartott vállalkozása, a Csehlák Kft. is, melynek adózott eredménye az elmúlt két évben több millió forintos mínusz volt, a cég tekintélyes saját tőkéje ezzel 38 millió forintra csökkent - derül ki a Világgazdaság írásából.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben