"Okos" terméknek nevezik azokat az élelmiszereket, amelyek tudományosan igazoltan kedvező élettani, egészséget támogató, vagy a betegségek kialakulásának kockázatát csökkentő hatásuk is van. Az okos élelmiszer koncepciót tavaly beválasztották Magyarország 100 legérdekesebb innovációja, tavasszal pedig a Magyar Innovációs Nagydíjon a 40 legelismertebb újítás közé.
A cég "okosélelmiszer" kutatási programja 2000-ben kezdődött, az elmúlt 19 évben sok száz millió forintot fordítottak kutatásokra, klinikai vizsgálatokra (több mint 2500 önkéntes bevonásával hét úgynevezett III-as fázisú és egy IV-es fázisú humánklinikai vizsgálatot végeztek el), valamint piackutatásra és termékfejlesztésekre - mondta Szakács Tamás. Jelenleg két brand négy terméke van a piacon, jórészt a kelet-magyarországi régióban.
Kapcsolódó
A Vitajó termékek egyedi ásványianyag- és vitamin-összetételével azoknak a fogyasztóknak szánják, akiknek relatív ásványianyag- és vitaminhiánya van. A Ritmus termékek pedig az emésztést támogatják. Hamarosan a piacra kerül ezen túl a szív-koszorúér megbetegedések kialakulásának a kockázatát csökkentő vagy emésztési diszkomfort tüneteket enyhítő termékeik is - sorolta a vezérigazgató.
A több mint 400 embert foglalkoztató Hajdúsági Sütödék-csoport (HS-csoport) 7,2 milliárdos árbevételéből 4,8 milliárd a sütőipari érdekeltség árbevétele, ennek 8,8 százalékát az okos élelmiszerek adják. A HS-csoport és franchise partnerei fogyasztói áron már jóval több mint egymilliárd forintos piacot építettek fel. A következő három évben ennek 5-7-szeresével számolnak, további új franchise és kereskedelmi partnerek belépésének, az országos lefedettség elérésének és újabb okos élelmiszerek piacra lépésének köszönhetően - közölte a vezérigazgató.
Jelenleg öt hazai cég tagja az üzleti koalíciónak, amelyhez év végéig várhatóan további magyar társaságok csatlakoznak.
Jövőre 5-10 hazai és 2-3 külföldi szereplő belépésével számolnak - mondta a vezérigazgató jelezve, hogy a kutatás-fejlesztést a cég európai uniós és állami források bevonása nélkül, kizárólag saját erejéből oldotta meg eddig.
Egyelőre nincs versenytársuk az okosélelmiszerek piacán, a mai trendekkel szemben (valamilyen mentes vagy csökkentett összetevőjű élelmiszer) nem vesznek ki olyan összetevőt a termékekből, amely azok alapvető jellegét megváltoztathatná. Ugyanakkor olyan új, speciális összetevőkkel kombinálják az okos élelmiszereket, amelyek biztonságosan, jól körülírható élettani, egészségi területen nyújtanak plusz szolgáltatást - idézte a cégvezetőt az MTI.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)