Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a tároló vágányról toltak be egy üres szerelvényt a pályaudvarra, amikor két kocsi kisiklott és azok elzárják az első hét vágányt.
Emiatt a vonatok fogadása és indítása korlátozott, egyes járatok pedig csak Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnan indulnak.
A Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Győr vonalszakaszokon közlekedő dunántúli és balatoni vonatok menetideje jelentősen meghosszabbodik.
A szakemberek mielőbb megkezdik a két kocsi visszaemelését, az eset körülményeit vizsgálják.
(Képünk illusztráció)
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához