Olivier Ginon, a GL Events elnöke elmondta: az első ütem a 2005 és 2009 közötti időszakot öleli fel, s mintegy 20 millió eurót fordítanak majd elsődlegesen a kiállítási terület bővítésére, korszerűsítésére. Ennek első lépéseként a bejárattal szembeni csarnokot ötezer négyzetméterrel 12 ezer négyzetméteresre bővítik. A modernizált, multifunkcióssá alakított létesítmény is alkalmas lesz arra, hogy gyarapodjon a vásárvárosban a vállalati rendezvények és a nagyobb közösséget vonzó konferenciák száma. A kiállítási terület közlekedéséhez kapcsolódó tervek szerint egy hatezer autó befogadására alkalmas parkolót is létesítenek. A 2009-2015 közötti időszak fejlesztésénél egy újabb nagy csarnok építése a terv - tette hozzá az elnök. A NAPI Online kérdésére Ginon elmondta: az Expo Szálló sorsáról fél éven belül döntenek, a szállodai funkciót mindenképp megtartják, de annak feltételeit még vizsgálják, hogy értékesítsék-e szakmai befektetőnek vagy megbízást adjanak a hotel üzemeltetésére. Az is elképzelhető, hogy a működtetést saját hatáskörben tartja a GL Events. A tavalyi, mintegy ötmilliárdos árbevétel után idén - korábbi információink szerint - 5,8 milliárdos forgalmat tervező Hungexpo aktuális pénzügyi adatairól az elnök nem kívánt tájékoztatást adni arra hivatkozva, hogy 48 órája lettek hivatalosan tulajdonosai a cégnek.