Az infrastrukturális fejlesztésekkel együtt 10, akár 15 milliárd forintot is elérő beruházásokról lesz szó - mondta Kocsis Máté fideszes képviselő, Józsefváros korábbi polgármestere, a Magyar Kézilabdaszövetség vezetője a 2022-es férfi kézilabda EB-re épülő multifunkcionális csarnokról még tavaly augusztusban.
Most viszont a G7 a közbeszerzési dokumentumok alapján azt állítja, hogy egy helyi értéket tévedett a politikus: a beérkezett legolcsóbb ajánlat is tízszer magasabb volt, mint a Kocsis által jósolt. A legalacsonyabb ár is megközelítette a 116 milliárd forintot, míg a legmagasabb kevés híján 160 milliárd volt.
A hazai közbeszerzési gyakorlatok alapján a legolcsóbb versenyző építheti majd fel a létesítményt. Ez pedig nem máshonnan érkezett, mint az ország második leggazdagabb emberének, Mészáros Lőrincnek a gyerekeitől. A Fejér B.Á.L. Zrt. - mely a családtagok, így ifjabb Mészáros Lőrinc, Mészáros Beatrix és Ágnes monogramjai után kapta a nevét - már épített sportlétesítményeket. Ők voltak a kivitelezői Velencén egy vízisport és rekreációs központnak, a Puskás Akadémia sportcsarnokának, valamint épp egy stadiont építenek Érden. A társaság tavaly - mindössze három évvel az alapítása után -már közel 23 milliárdos árbevételt és 6 milliárdot közelítő profitot ért el.
A portál szerint a közbeszerzési ajánlatból - a hazai szokásjogtól eltérően - akár faraghatnak is, ha már a Kocsis által közöltnél ennyivel drágább a beruházás. Erre utal egyébként, hogy a kiírásban már jelezték is, hogy tárgyalnának az ajánlattevőkkel a részletekkel. A G7 ezért úgy véli, van esély arra, hogy a végösszeg 100 milliárdnál alacsonyabb legyen.
Viszont a magyar kézilabda verseny létesítmény az árával felfelé lógna ki a korábbi rendezők beruházásaihoz képest: az idén a horvát fővárosban rendezték a finálét, az ottani 16,5 ezer fő befogadására alkalmas Zagráb Arénát például 89 millió euróból, jelenlegi áron 29 milliárd forintból húzták fel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani