A Magyar Közlönyben megjelent határozat emlékeztet az UEFA 2020 labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseinek megrendezéséhez szükséges intézkedéseket tartalmazó tavaly decemberi határozatára. Ennek nyomán a jövő évi költségvetésbe 2 milliárd 426 millió forint lett betervezve a szükséges létesítmények fejlesztésére.
Időközben a lefolytatott feltételes közbeszerzési eljárások eredményeként ez a pénz kevésnek bizonyult, így azt a kormány megtoldotta 8 milliárd 719 millióval.
Az indoklás szerint ennyi pénz szükséges az Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseinek megrendezésére vonatkozó szerződésekben előírt, és a rendezvényhelyszín tágabb környezetében (új Puskás stadion mellett - a szerk.) multifunkciós, nyilvános sport- és kulturális célú park kialakításához szükséges beruházások, valamint ideiglenes létesítmények megvalósításához, illetve az eszközök és a kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?