A szakember a pénzintézet a XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy plusz szolgáltatásokkal segítik az ügyfeleket, ezek közül az elemezéseket, előrejelzéseket, konkrét vállalati tanácsadást említette.
Az Erste a kedvező kamatkörnyezetnek és a vidékfejlesztési pályázatoknak köszönhetően a beruházások komoly felfutását várja a mezőgazdaságban. Ezekhez a finanszírozási megoldások megtalálására is szükség van - hangsúlyozta Fórián Zoltán.
Szerdahelyi Róbert, a bank kis- és középvállalati (kkv) üzletágának vezetője elmondta, tavaly a pénzintézet vállalati hitelállománya 300 milliárdról 500 milliárd forintra, ezen belül a kkv-szektor részesedése 100 milliárdról 170 milliárdra nőtt. A forgóeszköz-finanszírozás mellett egyre nagyobb a beruházási hitelek szerepe - tette hozzá az üzletágvezető.
A bank egyszerűsített terméke, a Power Business a 300 millió forint fölötti árbevételű cégek számára legfeljebb 150 millió forintos hitelösszegig tárgyi fedezett nélkül, intézményi garanciákkal kínál finanszírozást, ötnapos elbírálási határidő mellett - tudatta a szakember,
Sticz Edit, az Erste Bank kelet-magyarországi régiójának vezetője kifejtette, a kisebb vállalkozások számára a termék 75 millió forintig elérhető a folyószámla hitelnél 5, az eseti hitelnél 10 éves futamidővel. A kölcsön szabadon felhasználható, akár hitelkiváltásra is alkalmas.
A fotó forrása: Erste.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
