Hiába nézik reménykedve az OTP deviza-lakáshitelesei a svájci frank mai alakulását. A legnagyobb banknál ugyanis - mint lapunk érdeklődésére elmondták - a deviza alapú jelzálogkölcsönöknél a hitelt és annak járulékait minden naptári hónap negyedik napján esedékes részletekben kell az adósnak megfizetnie, de a forintra átszámítást az esedékesség napját megelőző utolsó munkanap utolsó árfolyamán végzik.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos árfolyamai alapján így aki svájci frank (CHF) alapú hitele után a múlt hónapban még 90 ezer forintot törlesztett, most 104 ezer forintos teher sújtja. Ha mindenki az OTP-nél érvényes ütemezés szerint törlesztene, akkor a júniusi (tényleges) állomány alapján a devizaadósoknak egy hónap alatt összesen majdnem 820 milliárd forintos tehernövekedéssel kellett volna szembesülnie.
Kapcsolódó
Arra a kérdésünkre, hogy a jelenlegihez hasonló hektikus mozgások nem vethetik-e fel, hogy változtassanak a számítási metóduson, az OTP-nél hangsúlyozták: a szerződések módosítása a felek egyező akaratával történhet, amelynek lebonyolítása rövid időn belül standardizált feltételekkel nem oldható meg.
A törvényre is hivatkoznak
A Raiffeisennél - ahol folyósítás időpontjától függően változik a fordulónap - azt gondolják, hogy a mostani árfolyammozgás alapján nem lehet biztosan tudni, hogy egy másik elszámolási napra való módosítás nem okoz-e még nagyobb terhet az ügyfélnek.

A törvényi lehetőségek figyelembe vételével korlátozottak a lehetőségek - nyomatékosították az MKB-nál. Mint kifejtették: a szerda reggelihez hasonló mértékű, napon belüli árfolyam-volatilitásra eddig nem volt példa, ráadásul egy inverz árfolyam-kilengés esetén, amikor a CHF árfolyama rövid időre lényegesen a nyugalmi szint alá kerülne, az ügyfelek ragaszkodnának az aktuálisan a legkedvezőbb napi árfolyamhoz. Amennyiben egy múltbeli időszak átlagárfolyamával lehetne számolni a hitelek törlesztését, akkor - árfolyam-korrekció idején (vélhetően több alkalommal) - épp növekedne az ügyfelek terhe. Mindezek mellett az MKB szakértői szerint valóban érdemes átgondolni a rövid időszakra kiugró árfolyamértékek akár egyedi kezelésének lehetőségét.
Az MKB egyébként a kölcsön felvételekor az adóssal egyeztetve határozza meg a törlesztési fordulónapot. Ezt az ügyfelek - mondták el - jellemzően a fizetés számlára érkezését követő néhány napra időzítik. Munkahely-változtatáskor előfordul, hogy ha valaki később jut a fizetéséhez, későbbre tolja a fizetést.
Választható dátum
Az UniCreditnél körülbelül két éve választhatja maga meg minden jelzáloghitellel rendelkező ügyfél elseje és 15-e között, melyik legyen a törlesztő napja. (A régebbi lakáshiteleknél mindig a hó utolsó banki munkanapja a törlesztési nap.)

Az AXA-nál minden kölcsön esetében a folyósítással azonos naptári napon esedékesek az egyes törlesztőrészletek. Ettől szerződésmódosítással el lehet térni, viszont ebben az esetben - hangsúlyozta Gyenes Gergely, jelzáloghitel területi vezető - a kölcsön hátralévő futamidejére már az új esedékességi nap lesz a mérvadó.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni