A Napi Gazdaság cikke

Howard Ding, a Yantai Wanhua Polyurethanes nemzetközi befektetési igazgatója a Napi kérdésére elmondta: cége két hónapja folyamatos tárgyalásokat folytat a BC fő tulajdonosával, a Permirával a magyar társaságban kialakítandó partnerséggel kapcsolatban.

A kínai vegyipari cég szándékáról értesült a gazdasági minisztérium is, amely Ding szerint üdvözölte is azt. Elmondta: a Wanhua a korábbi tervek szerint egy Hollandiában felépítendő gyárral tört volna be az európai piacokra, ám ha sikerül a Permirával megállapodnia, a BC kapacitását bővítené, hogy az európai, közel-keleti és afrikai piaci jelenlétét fokozni tudja. A Wanhua a kínai vegyipari piac 40 százalékát uralja, a további piacszerzési lehetősége azonban korlátozott - hűtötte le Ding az ázsiai belépési reményeket.


A BorsodChem vezérigazgatója, Wolfgang Büchele szerint a kínai cég hátráltatja a hitelezőkkel történő megállapodást; állítása szerint a Wanhua két hongkongi befektetési alapon keresztül felvásárolta a társaság mezzanine-hiteleinek jelentős részét, s blokkolja az adósságállomány átstrukturálására vonatkozó megállapodást - írta az MTI.

Ding ennek kapcsán lapunknak azt mondta: korábban valóban folytatott tárgyalásokat a hitelezőkkel az alárendelt kölcsöntőkéről, mivel ezek a jelenlegi struktúra szerint részvénytulajdonná alakíthatók, de a hitelek felvásárlásában nem működött közre. A Wanhua kinyilvánított szándéka a hitelek átstrukturálásának segítése és a BC működésének gazdaságossá tétele, hosszú távon pedig elősegítené a Permira teljes kivonulását a cégből.


Büchele szerint a kínaiakkal történő együttműködésből a cégnek kevés előnye származna, hiszen a BC-nek rendelkezésre áll saját technológiája, értékesítési csapata van Európában, Afrikában és a Közel-Keleten. A Wanhua viszont azonnal előnyhöz jutna a BC kiváló piaci pozíciójából, emellett kihasználhatná, hogy a társaság értékesítési csatornáin keresztül juttatja el a piac szereplőihez saját termékeit.