A cég budapesti irodáját Mike Norris, az angol vállalat vezérigazgatója és Berényi János, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke adta át kedden. A központban induláskor 50 magyar, több nyelven beszélő munkavállalót alkalmaznak, akik számát 2015 végére 250-re kívánnak növelni. Ezt követően pedig a tervezett létszám várhatóan tovább nő, és eléri az 500 főt, ami további 1,2 millió eurós befektetést jelent majd.
Az informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó brit cég múlt évi árbevétele 3,5 milliárd euró, több mint 100 milliárd forint volt. Mike Norris, a szolgáltató központ átadását megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a cégnek 14 ezer alkalmazottja van szerte a világban. Közülük 4 ezren foglalkoznak távoli elérésű, telefonos szolgáltatás nyújtásával. A budapesti iroda munkája "élesben" a jövő hét hétfőjén kezdődik meg.
A cég árbevételének mintegy 32 százalékát teszik ki a különböző szolgáltatásokból, például az adatközpontok működtetéséből származó bevételek. A fennmaradó bevételi hányadot a hardver- és szoftvereladások adják.
A cég választása a most átadott iroda működtetésére azért esett Budapestre, mert a magyar munkaerő jól képzett, sokrétű a technológiai tudása és több nyelvet is ismernek a dolgozók - közölte. Ez utóbbi volt az egyik legfontosabb szempont. Mindezt figyelembe véve, ezért is várható a budapesti iroda bővítése. A tervek szerint 2015 végére a cég budapesti szolgáltató központjában már 250-en dolgoznak.
Berényi János az MTI-nek a többi között elmondta: tavaly sikeres évet zárt a HITA. A múlt évben, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal közreműködésével, mintegy 1,2 milliárd euró külföldi befektetés érkezett Magyarországra, szemben az 2012-es 700-800 millió euróval szemben. A 2013-as mintegy 360 milliárd forintos, a HITA által támogatott befektetések nyomán mintegy 7 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.
Emellett a HITA exportfejlesztési tevékenysége is jelentős - mondta Berényi János. A hivatal a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) is segített a piacra jutásban. Hozzátette, azoknak a cégeknek, amelyeket a HITA segített a külpiacokra való jutásban, tavaly mintegy 420 millió euró többletbevétele volt.
Ezt a teljesítményt az idén szeretné a HITA legalább megismételni, illetve azon dolgozik, hogy az említett bevételek a lehetőség szerint növekedjenek - mondta a HITA elnöke.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben