Tavaly októberben jelentette be az ISD Dunaferr Zrt., hogy a világpiaci és a magyarországi acélpiaci folyamatok miatt létszámleépítésbe kezdenek. 350 munkást küldenek el, mivel az elmúlt években felhalmozott tartalékaik elfogytak, a csökkenő kereslet, a munkaerő árának a növekedése és a szigorodó károsanyag-kibocsátási normák tovább csökkentik a cég profitabilitását - írta a Mérce.
A lap szerint egyre feszültebb a helyzet a cég és a munkavállalók érdekeit védő Vasas Szakszervezeti Szövetség között. A szakszervezet levélben fordult a cég vezetőjéhez, mivel egyre nagyobb aggodalommal szemléli, hogy
a 2020. januári bértárgyalások során a munkáltató egyáltalán nem tett ajánlatot az idei bérfejlesztésekkel kapcsolatban, illetve azt is közölte, hogy csak júliusban ülne legközelebb tárgyalóasztalhoz a szakszervezettel.
A szakszervezet szerint az is problematikus, hogy a tervezett leépítést megelőző intézkedéseket átgondolatlanul kezdték meg, ennek hatására pedig további munkavállalók távoztak, illetve tervezik távozásukat.
A szakszervezet 15 százalékos alapbérfejlesztést követel a munkavállalóknak, de nem vár csendben a munkáltató válaszára: február 12-én, szerdán tüntetést tart Budapesten az Orosz Nagykövetség előtt - olvasható a cikkben.
A tüntetés célja:
- a menedzsment azon intézkedései elleni tiltakozás, amelyek "a láthatatlan tulajdonosokra hivatkozva történtek", és ilyen nehéz helyzetbe hozták a céget,
- a főrészvényes orosz tulajdonú állami Vnyesekonom Bank, illetve az esetleges új tulajdonos/ok figyelmének felhívása és pénzügyi beavatkozásának kikényszerítése a Dunaferr Társaságcsoport hosszú távú jövőjének biztosítására,
- tiltakozás az ellen a főrészvényesi akarat ellen, hogy a Dunaferrnél becsülettel dolgozó munkavállalók munkáját az orosz nagytőke tudatosan leértékelje.
A vállalat közel ötezer dolgozójával a kapcsolódó cégeken keresztül 12 ezer ember megélhetését biztosítja a térségben. A cég tulajdonosi köréről nem lehet sokat tudni, feltehetően orosz és ukrán oligarchák érdekeltségében áll - írta a Mérce.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön