Az eseményen részt vevő Baji Csaba, az MVM csoport elnök-vezérigazgatója az MTI kérdésére a mobilcégről nem kívánt nyilatkozni, ez a konzorciumvezető Magyar Posta feladata. A korábbi tájékoztatás szerint a konzorcium harmadik tagja a Magyar Befektetési Bank csoport.
A vezérigazgató viszont elmondta, hogy az MVM Távközlési Szolgáltató Zrt. az év elején - az ütemtervnek megfelelően - megkezdte a szolgáltatás nyújtását a Nemzeti Távközlési Gerinchálózaton. Az MVM ezen a távközlési hálózaton emellett a villamosenergia-rendszer igényeit elégíti ki, a szabad kapacitásait pedig a piacon értékesíti.
Baji Csaba azt is közölte, hogy az előzetes adatok szerint az MVM csoport konszolidált adózás előtti nyeresége 2011-ben meghaladta a 60 milliárd forintot. Hozzátette: a gazdálkodásról a közgyűlést követő sajtótájékoztatón adnak információt.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót