Mészáros József a Porr Építési Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. mint ajánlatkérő a három beadott ajánlatból a legolcsóbbat, a Porr ajánlatát hirdette ki nyertesnek, a KDB viszont arra kötelezte a NIF-et, hogy 30 napon belül értékelje újra az ajánlatokat. Az Európai Bizottság, mint a projekt finanszírozásában érintett, az eljárás szabályszerűségét vizsgálhatja.
A Porr 28,3 milliárd forintos ajánlata mellett a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. 31,4 milliárd, míg az A-Híd által vezetett konzorcium - amelynek a Közgép Zrt., a Strabag-MML Kft. a Magyar Aszfalt Kft. és a Colas Hungária Kft. a tagjai - 34,8 milliárd forintos ajánlatot tett. A két vesztes ajánlattevő fordult a KDB-hez, amely 5 millió forintra bírságolta a NIF-et, és az ajánlatok 30 napon belüli újraértékelésére kötelezte azt. A KDB határozatának indoklása érvénytelennek mondja a Porr és a Nemzetközi Vegyépszer ajánlatát is.
A határozat a Porr ajánlatában azt kifogásolja, hogy az előírt alkalmassági követelmények közül hiányzott egy betonkeverő gép, illetve hiányos volt a szakemberek szakmai életrajza is. Az ügyvezető igazgató szerint a Porr AG., mint erőforrás szervezet egy osztrák leányvállalatánál rendelkezésre áll a gép, és ezt jelezték is az ajánlatban. A szakmai életrajzokban pedig olyan fogyatékosságok voltak, hogy az évek mellett a hónapok nem voltak megjelölve az egy-egy cégnél munkaviszonyban eltöltött időnél.
A NIF már megkereste a Porrt, és pontosítást kért az ajánlathoz.
A közbeszerzés gyors befejezése azért lenne fontos, mivel a NIF három részre bontotta az M0 jelenlegi déli végpontja és az M1 közti szakasz kiszélesítését. A két szélső szakaszon folyik a munka, a szóban forgó szakasz viszont hátrányban van. A tervezett átadási határidő 2012 harmadik negyedéve.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az MTI-hez eljuttatott közleményben hangsúlyozza: az NFÜ uniós milliárdokkal, óriási építőipari megrendelés-állománnyal járul hozzá a válság hatásainak enyhítéséhez. Az M0-s körgyűrű építése is jórészt közösségi forrásokból valósul meg.
Az M6 és 51-es út közötti szakasz tervezése során a becsült mérnöki ár jóval magasabb volt a közbeszerzési eljárásban lealkudott 28-34 milliárd forint közötti ajánlatoknál. Ez a közbeszerzési eljárásnak, és a piacon tapasztalható komoly versenynek köszönhető. Az ajánlattevők saját ajánlataikat ugyan teljességgel szabályosnak és hibátlannak ítélhetik meg, azonban ennek eldöntésére nem ők jogosultak. A hazai és EU-s szabályok értelmében első körben az Értékelő Bizottság, azt követően, vita esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság, legvégül, a fennmaradt vitás kérdésekben a bíróságok jogosultak dönteni. Az Európai Bizottságnak automatikus operatív feladata a versenytárgyalások eredményével kapcsolatban nincs, de panasz, bejelentés esetén végezhet auditot.
Az NFÜ közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy a fellebbviteli fórumok döntése előtt félrevezető és felelőtlen bármilyen döntést előre vetíteni. Az NFÜ és intézményrendszere jogszabálykövetőn, az előírt hazai és uniós eljárásokat teljes mértékben betartva járt el, és fog eljárni az ügyben. Az M0-ás építésére szánt uniós források rendelkezésre állnak, a folyamatban lévő felülvizsgálati eljárások pedig nem befolyásolják az építkezés menetét, ütemezését, amelyek két másik eljárásban leszerződött helyszínen már most is folynak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Felvette a kesztyűt Románia az orosz befolyásolási kísérletekkel szemben

Kifog Rákosi atombunkere a bontógépeken, nem engednek a masszív betonfalak

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat
