Az idén várhatóan több mint 9 millió, jövőre pedig 12 millió gumiabroncs készül el a Hankook Tire rácalmási gyárában, ahol novemberben gördült le a gyártósorról a huszonötmilliomodik abroncs - mondta el az MTI-nek a cég kommunikációs menedzsere. Roy Katalin tájékoztatása szerint a Hankook eddig 550 millió eurót fektetett be Magyarországon.
A cég 2007-ben megnyitott első üzeme után elkészült, s nemrég elérte teljes gyártókapacitását a 230 millió eurós beruházással megépült második gyáregység is. Az 58 ezer négyzetméteres gyárbővítés eredményeként a gyár kapacitása elérte a napi 34 ezret, ami lehetővé teszi évi 12 millió gumiabroncs előállítását, továbbá hétszáz fővel, kétezerre nőtt a foglalkoztatottak száma.
A Hankook Tire Magyarországon személygépkocsik, SUV-ok (szabadidő autók), valamint könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsot mintegy 500 különböző méretben és mintázattal. A gyártáson belül egyre nagyobb hányadot tesz ki az ultra nagy-teljesítményű abroncsok előállítása, s növekszik az első gyári szerelésű abroncsok száma is.
Mindkét termék kiemelkedően sikeres az európai piacokon. A termelés jelentős hányadát jelentő, első gyári szerelésű abroncsokat a Hankook közvetlenül szállítja a Volkswagen, a Hyundai és a KIA európai gyáraiba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Forrósodik a talaj Fico lába alatt, korábbi támogatói is tüntetnek ellene

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Szorít az idő, ezt a betegek érdekében meg kell lépni

Beragadt a forint, a sztorit most az állampapírpiacon írják

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra
